Jézus és Zákeus - Az elfogadásról és az evangelizációról

2021. január 17.

Budai Baptista Gyülekezet

Sonkoly Tamás

 

Az egyik téma, amiről ma szó lesz, az az evangelizáció. Hadd kérjek kivételesen egy kis interaktivitást! Nem csináltunk még ilyet, de most próbáljuk ki - egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy kinek mi jut eszébe arról a szóról, hogy EVANGELIZÁCIÓ! Milyen érzések, milyen gondolatok jutnak eszetekbe az evangelizáció szóról?

Ezek az eredmények születtek:

ALAPIGE: LUKÁCS 19:1-10  

1 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. 2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. 3 Szerette volna megnézni, hogy ki az a Jézus, de mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. 4 Ezért előreszaladt, és felmászott egy fára, hogy lássa Jézust, aki arrafelé ment. 5 Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

6 Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. 7 Amikor látták ezt az emberek, egymás között morgolódni kezdtek: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!”

8 Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, elhatároztam, hogy összes vagyonom felét szétosztom a szegények között. Akiket pedig megkárosítottam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul.”

9 Jézus erre így válaszolt neki: „Ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”

 

IGEHIRDETÉS:

1 / 4. blokk - Ráhangolódást segítő történet:

Hadd kezdjem egy történettel az 1800-as évek Angliájából! Egy időben ketten versengtek a miniszterelnöki székért: William Gladstone és Benjamin Disraeli. A választások előtt nem sokkal volt egy hölgy, Jennie Jerome, aki amúgy Winston Churchill anyukája lett, aki egy vacsorán Gladstone mellett ült, aztán egy másik vacsorán Disraeli mellett.

Egy újságíró meg is kérdezte tőle, hogy ő, aki ilyen jól megismerhette mindkét jelöltet, mit gondol róluk.

A hölgy azt válaszolta:

„Amikor Gladstone mellett ültem, úgy éreztem, hogy ő a legokosabb férfi egész Angliában. Amikor pedig Disraeli mellett ültem, úgy éreztem, hogy én vagyok a legokosabb nő.”

Mit is jelent ez? Gladstone nagyon okos ember volt, és ezt nem rejtette véka alá, a vacsora során sok okosat mondott, lenyűgözte a tudásával a hölgyet. Disraeli viszont nagyon kedves ember volt: Nem állandóan magáról és a saját gondolatairól beszélt, hanem tényleg kíváncsi volt a hölgyre, kérdezgette, értékelte, komolyan vette.

Disraeli emiatt volt népszerűbb, és meg is nyerte nem sokkal később a választásokat.

Hadd tegyek fel két kérdést a történettel kapcsolatban.

Az egyik: Vajon Jézus melyikükre hasonlít jobban?

Jézus természetesen mindent tud, mint Gladstone, de ő jellemzően nem az érvelésével, a kikezdhetetlen logikájával nyerte meg az embereket Isten országának, ennél milliószor fontosabb volt az a szeretet és elfogadás, amely úgy áradt belőle, még jobban is, mint Disraeliből.

A másik: Mi magunk melyikükre hasonlítunk jobban?

Hajlamosak vagyunk olyasmiről beszélni, ami nekünk fontos, amiben mi jónak, értékesnek érezzük magunkat? Próbáljuk érvekkel meggyőzni a másik embert? Vagy fontosabb számunkra a szeretet, az elfogadás? Hol van ennek a kettőnek az egyensúlya?

Azt hiszem, Zákeus története segít jobban megválaszolni ezeket a kérdéseket.

 

2 / 4. blokk - A kegyelemről:

A mai bibliai történet Zákeusról szól, aki fővámszedő volt. Zákeusról mindenkinek volt véleménye Jerikó városában - és valószínűleg nem olyan pozitív véleménye, mint a bevezető történetben szereplő hölgynek a két miniszterelnök-jelöltről. Legyen most egy interaktív rész: Képzeljétek el, hogy a történet előtt pár nappal Jerikóban sétálva valaki látta Zákeust. Vajon milyen érzések voltak az emberekben, amikor meglátták őt?

Néhány válasz:

• düh
• félelem
• aggódás
• nem szerették
• árulónak tartották

Egyértelmű, hogy Zákeus nem volt az emberiség krémje, nem volt egy csodálatos személy. De most hadd kérdezzek egy nehezet, erre mindenki csak magában válaszoljon, ne a csevegésben: Vajon Isten milyennek látott téged, megtérésed előtt? Egyrészt persze Isten minden embert szeret. Másrészt viszont ő pontosan látja a szívünk sokszor sötét indulatait, az akár titkos bűneinket, lát minket a legrosszabb formánkban… De Isten nem fordul el tőlünk, és jól illusztrálja ezt, hogy Jézus sem fordult el Zákeustól, hanem megtörtént a megtérés csodája.

A történet elején Zákeus még nem volt hívő, de a végén igen, ezt maga Jézus erősíti meg, amikor azt mondja, hogy „ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz.” Minek köszönhető ez a megtérés? Azt gondolhatnánk talán, hogy főleg annak, hogy Jézus szépen elmagyarázta a teológiai igazságokat Zákeusnak a vacsora közben, aki végre megértette Isten országának logikáját. De NEM ez volt a fontos! A történetben egyértelműen két másik elem van kiemelve, és bár valószínűleg tényleg beszélgetett Jézus Zákeussal Isten országa igazságairól, arról konkrétabban egy szó sem esik a szövegben.

Az egyik kulcs-gondolat, hogy Zákeus sebezhetővé tette magát, ahogy nevetséges módon felmászott a fára. Valószínűleg ő már annyira nem találta az örömét, az élete értelmét a fővámszedőségben meg semmiben, hogy az üres lelke Jézusban remélte a megoldást. Ezzel kezdődik a kereszténységünk! Az nem lehet megtérési ima, hogy Uram, kérlek adj örök életet, de van ám amúgy B meg C tervem is, hiszek én sok mindenben, az a biztos. Zákeus, mondjuk ki, valószínűleg hülyét csinált magából az egész város előtt, beleértve a híres rabbit, aki talán a Messiás, gondolhatta. Nevetség tárgya lehetett a fára mászó kisember, jó apropó volt kinevetni azt, aki amúgy sanyargatta a polgártársait. A hegyi beszéd pont az ilyen emberekről szól, akik eljutnak a végsőkig, akik már nem bíznak a saját megoldásaikban:

• Boldogok, akik lelkileg szegénynek érzik magukat!
• Boldogok, akik sírnak!
• Boldogok, akik éhesek és szomjasak az igazságra!
• Boldogok a szelídek, az irgalmasok, a békések! 

A másik kulcsgondolat pedig hogy Jézus elfogadta Zákeust úgy, ahogy volt. Nem azt mondta, hogy először térjen meg, illetve mutasson fel gyümölcsöket, kegyes életet, és akkor majd közösségben lesz vele. A Róma 5 úgy fogalmazza meg ezt a megelőző szeretet, hogy „Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán.”

Van egy híres, de teljesen hamis jelkép az emberek fejében Istenről: a mérleg. Tudjátok mire gondolok, ugye? „Hú, tegnap összevesztem a feleségemmel, úgyhogy ma mindenképpen olvasok Bibliát meg dobok pénzt a koldusnak, hogy egálban legyek.”  vagy „Oké, vannak bűneim, de igyekszem kedves lenni az emberekkel, meg segítettem a múltkor egy babakocsit feltenni a villamosra, szóval remélem, hogy Isten beenged engem a mennybe.” Hadd mondjam el: Isten nem így működik. Sőt, hadd hangsúlyozzam: Isten nem így működik! Zákeus nem előbb hozta rendbe a mérleget, és aztán lett üdvössége. Előbb üdvössége lett, és aztán Zákeus már nem mérlegelt, hanem messze túlteljesítette a törvény elvárását, ahogy négyszeres kártérítést adott azoknak, akiket megkárosított.

Istent csak egy dolog érdekli: Hogy mit kezdtem Jézussal, az ő fiával, aki meghalt értem, meghalt helyettem a kereszten. Mind olyanok vagyunk, mint Zákeus: Nem vagyunk tökéletesek, finoman szólva sem… de Jézus ott van, ő mindig valahogy arra jár, ő elérhető ma is! A kérdés az, hogy mit kezdek vele: Érdeklődően, hűvös intellektussal, távolról szemlélem? Vagy hajlandó vagyok sebezhetővé tenni magamat, úgy komolyan átadni neki az életemet?

Ha valaki úgy hallgatja most ezt, hogy még nem mondaná magát újjászületett, megtért kereszténynek; vagy ha ugyan volt megtérés élménye, de most távolinak érzi Istent, akkor hadd biztassam: Oda lehet térdelni Isten elé, őszintén elmondani neki a bennünk lévő bűnöket, rossz érzéseket, fájdalmat, mindent! Nem csak úgy fél szívvel, meg nem csak úgy vallásos cselekedetként, hanem úgy teljesen. És ő nem elítél, hanem elfogad. Ha kérjük, ő megbocsátja a bűneinket, segít felállni, ad erőt, ad örök életet, ehhez elég Jézus halálára és feltámadására hivatkoznunk. 

Mindjárt folytatjuk, de most hadd álljak meg most fél percre. Imádkozzon mindenki magában egy picit! Vigyük a szívünket Isten elé, nem csak úgy fél gőzzel, hanem olyan zákeusosan, sebezhetővé téve magunkat. Kérjük Istent, hogy öleljen át, hogy fogadjon el, hogy mutasson rá, hogy ő milyennek lát minket!

 

3 / 4. blokk: Az evangelizáció áttekintése, üzemanyaga

Hétfőn volt elöljárósági, azaz a gyülekezet vezetőségi megbeszélése, hadd meséljek róla egy picit. Nagyon izgatott vagyok, mert átalakítjuk éppen a működésünket, munkacsoportokat szervezünk! Így nem kell minden elöljárónak mindenbe belefolynia, viszont lesznek néhányan, akik az eddigihez képest sokkal mélyebben tudnak foglalkozni témákkal. Például formálódik a Felújítási Munkacsoport, akiknek iszonyú hálás vagyok: amikor olyan témákról van szó, hogy hány colos cső kell, meg milyen típusú szigetelés glettelés, akkor én mindig csak pislogok, nem értek ezekhez. Vagy például lesz majd munkacsoport a gyülekezeti naptár, a gyülekezeti programok szervezésére, majd ők kitalálják, hogy idén húsvét meg pünkösd hányadikára esik, és javaslatot tesznek, hogy milyen gyülekezeti program mikor, és hogy legyen; nem a teljes elöljáróság tölti az idejét a naptár böngészésével, átgondolásával.

Béla megkért, hogy indítsak egy Örömhír Munkacsoportot is!

Nagyon lelkes vagyok erre, hiszen úgy látom, és talán mindannyian érezzük, hogy bár az evangelizáció fontos, de gyülekezetként nem jeleskedünk benne, valahogy nem találjuk a fogást rajta, valahogy nem kap elég fókuszt az egész. Most fut egy gyülekezeti kérdőív a Facebook csoportunkban, bátorítok mindenkit, hogy töltse ki, aki még nem tette, de a részeredményből már látszik, hogy a személyes evangelizáció terén nagyon sokan szeretnének fejlődni, ez kapta az egyik legmagasabb pontszámot. Úgyhogy nagyon jól jött ki, hogy most még erről lesz szó az igehirdetés második felében.

Simon Dávidot kértem meg az elöljárók közül, hogy legyen társam ebben a munkacsoportban, aztán ki tudja, lehet, hogy idővel majd többen is leszünk benne, elöljárók meg nem elöljárók is. Hétfőn bemutattuk az elöljáróknak, hogy mi az elképzelésünk, mi a tervünk, el is fogadták, úgyhogy indulunk. Úgyhogy hadd folytassam ezt az igehirdetést az evangelizáció témájával!

Milyen érzések, gondolatok vannak bennünk az evangélizáció szót hallva? Nézzük meg az istentisztelet elején kapott válaszokat:

Az evangélium azt jelenti, hogy Örömhír, tehát az evangelizáció azt jelenti, hogy terjesztjük, elmondjuk az örömhírt. Erre vagyunk hívva! Zákeus számára biztosan örömhír volt az üdvösség, és örömmel elmondta másoknak, egyszerűen nekünk is erre van elhívásunk Istentől. Nem lehetünk önzőek, tovább kell adnunk a hírt, ami megmenti az életünket és megmentheti másokét is.

Két üzemanyaga van az evangelizációnak: a tálentumaink + a szeretet.

Azt hiszem ezek a feladatok vannak a mi térfelünkön, és a többi már Istenen és az ő Szentlelkén múlik, illetve persze a szabad akaraton.

Nem tudom, hogy hányan vették észre, de amikor Jézus a különböző tálentumokat kapó szolgák példázatát elmondta, az pont itt történt, Zákeus házában, ez a mai bibliai szakaszunk folytatása. És azt gondolom, hogy jól illik ez a példázat az evangelizációhoz is: Isten mindannyiunknak más tálentumokat ad! Talán van, aki simán kiállna közülünk ezer ismeretlen ember elé is, hogy beszéljén Isten örömhíréről, a kereszténység lényegéről és a megtérésről. És lehet, hogy van, aki szívrohamot kapna egy ilyen helyzetben, aki inkább introvertált, és csak néhány barátja van, de velük viszont nagyon mély és bensőséges beszélgetésekbe tud belemenni, akár a hit dolgaival kapcsolatban is.

Az evangelizáció nem arról szól, hogy csinálnunk kell egy csomó olyasmit, amitől rettegünk. Isten minden kereszténynek adta a misszióparancsot, lehetőségünk és parancsunk van rá, hogy továbbadjuk Isten szeretetét, amit mi megtapasztaltunk. De nem kell ezt egyformán tennünk - az a kérdésem most felétek, hogy ti hogy vagytok teremteve? Isten milyen tálentumokat adott? Milyen a 

• személyiségetek, 
• a képességeitek, 
• az élethelyzetetek, 
• a kapcsolatrendszeretek, 
• a személyes tapasztalataitok? 

Nem véletlenül alakította így Isten az életeteket! Ez legyen bármilyen evangelizációtok alapja, erre hív Isten.

A másik üzemanyag a szeretet. Jézus úgy fogalmazott a történet végén, hogy “Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”  Milyen érzések vannak bennetek, ha a még nem hívő ismerőseitekre, barátaitokra, családtagjaitokra, kollégáitokra gondoltok? Sok érzés lehet bennünk. 

• Lehet bennünk közöny - azt csinálnak, amit akarnak! 
• Lehet bennünk irigység - hú, nekik mindent szabad… 
• Lehet bennünk lenézés - ők nem tudják azokat a fontos igazságokat, amiket én.
• Lehet bennünk küldetéstudat - a misszióparancsot teljesíteni kell, akár akarja az illető, akár nem, ő lesz az én szolgálatom alanya.

Jézus nem ezekre hív minket, hanem szeretetre! Gyomorszorító érzés lehet, hogy ott egy ember, akit szeretek, és ha meghal úgy, hogy nemet mond Jézusra, akkor pokolba fog kerülni… Fáj? Ijesztő az ő elveszettségük? Érzitek, hogy ez így nem maradhat? Bármit megtennétek azért, hogy ez megváltozzon? Hogy az elveszettek megmeneküljenek? Ha igen, akkor olyan üzemanyagotok van az evangelizációra, ami erősebb és hosszabb távú, mintha én itt győzködnélek titeket, hogy tessék evangelizálni! De ha nincs bennetek ilyen égő tűz, ilyen elsöprő érzés, akkor mi a teendő? Lehet ezért imádkozni! Én szoktam úgy imádkozni, hogy Uram, segíts, hogy beérezhessem magam a másik ember érzéseibe, fájdalmába, világképébe, álmatlan éjszakáiba, jövő miatti aggódásába… és aztán Uram, segíts, hogy hogy tudom őt jól szeretni, te add meg ehhez a gondolkodásmódot, az érzéseket. Lehet persze szeretni valakit különöseb érzések nélkül is, de Isten találta fel az érzéseket, sok jó dologra jók az érzések, például az evangelizáció üzemanyagának is.

 

4 / 4. blokk: Az evangelizáció 3 formája, alkalmazásra hívás

Az evangelizációnak alapvetően 3 formáját különböztetném meg:

• Barátságok.
• Evangelizációs lelki ajándék.
• Háttérszolgálat

1. Az én kedvencem a barátságok általi evangelizáció. Talán ez az, amiben mindannyian részt tudunk venni. 

Azt szokták mondani, hogy a legtöbb megtéréshez két út vezet: vagy valamilyen nagy változás, vagy valamilyen személyes nehézség, krízis az, ami az embereket elindítja Isten felé.

De mindkét esetben akkor esélyes a megtérés, ha van az illetőnek egy hívő barátja.

Sok elmélet helyett hadd meséljek ezekre két személyes példát:

• Volt egy cseh kollégám még évekkel ezelőtt, aki nagy változásokat élt át. Akkoriban a cég, ahol dolgozom, úgy döntött, hogy összevonnak minket a csehekkel, méghozzá Budapesten, azaz egy csomó cseh embernek Budapestre kellett költöznie. Volt egy nagy darab, vagány srác, aki elvállalta ezt a lehetőséget, és ide költözött, egy csapatban dolgoztunk. De nem érezte jól magát… nehéz értett szót bárkivel is, még a közlekedés is nehéz volt, nem sok minden volt angolul kiírva. Nem nagyon voltak barátai, a megbeszélések sokszor csak miatta angolul mentek, és sok magyar kollégája azt mondta, hogy nem akar vele ebédelni, hogy még akkor is angolul kelljen beszélni. Nem tudott magával mit kezdeni a hétvégéken, egyedül nem tűnt olyan jó mókának felfedezni Budapestet és Magyarországot. Láttam, hogy nincs jól, úgyhogy igyekeztem sok időt tölteni vele, sokszor ebédeltünk együtt, elmentünk valahova munka után, sokat beszélgettünk. Valahogy természetes módon kiderült a beszélgetéseinkben, hogy keresztény vagyok. És ez a cseh srác nyitott volt! Nem tudtam őt ide elhozni, hiszen nem tudott angolul, egyszer elvittem a Golgotába, ahol angolul volt az alkalom, de nem jelentett neki túl sokat, úgyhogy abban maradtunk, hogy hetente egyszer kettesben olvassuk a Bibliát. Nagyon jó volt! De nem akarok szupersztár kereszténynek tűnni, az igazsághoz tartozik a történet másik fele is: idővel ez a srác jóban lett más itt élő csehekkel, megszokta a változást, és már sokkal jobban érezte magát a bőrében - és hopp, már nem volt szomjas Istenre sajnos. Nem tudom, hogy hibáztam-e, nem imádkoztam-e eleget, vagy ennyi volt a szerepem az ő életében Isten terve szerint; mindenesetre jól látszik, hogy a nagy változásokban az emberek nyitottabbak Istenre, de aztán ez el is tud múlni.
• A másik időszak az emberek életében, amikor nyitottabbak Isten dolgaira, a változások mellett, az a személyes krízisek, nehézségek ideje. Van egy másik kollégám, akiről hallottam, hogy a Covid vírus mennyire megviseli: ő fél a vírustól, míg a barátai nem, ezért sok konfliktusa van velük, pedig előtte sokat találkoztak. Ez egy nagyon társasági ember, de megőrül attól, hogy nálunk nem nagyon lehet bejárni az irodába, mindenki inkább otthonról dolgozik, ő is, egyedül ül egész nap, majdnem minden nap… Ugye milyen jól hangzik, egy ilyen ember megkeresése Isten evangéliumával? Ha arra menne Jézus, talán ez a kollégám lenne az, aki felmászik a fára, mert annyira el van keseredve, nem tudom…  Miért nem keresem meg? A válasz egyszerű: mert nem vagyok barátok. Jóban vagyunk, de a Covid előtti békeidőkben nem fektettem időt, energiát arra, hogy összebarátkozzunk. Furcsa lenne, ha csak távoli ismerőseként hirtelen elkezdenék neki Jézusról beszélni… Szóval ezért fontos az evangelizációban a barátság - ez egy híd két ember között, amin aztán Jézus át tud sétálni.

Hadd bátorítsak mindenkit a barátkozásra! Persze, az nem lesz jó, ha egy kereszténynek csak nem keresztény barátai vannak, azért ők nem lelki testvérek, de arra van parancsunk, hogy szeressük az embereket, ne csak távolról, hanem valóságosan.  És ne hátsó szándékkal, hogy aztán majd jól előszedjük Jézus témáját egy váratlan pillanatban, hanem egyszerűen szeretetből - és Isten majd ad megfelelő alkalmat, nyit majd kapukat a maga időzítése szerint. A kedvenc képem erre az, hogy építsünk hidakat mások felé, amiken aztán majd Jézus át tud sétálni. És aztán egy barátságban őszintén, nyugodtan beszélgetünk: nem kell prédikálni, teológiailag érvelni, egyszerűen elmondom a barátomnak, hogy nekem miről szól az életem, nekem mit jelent a hit, elhívom valahová, ami szerintem tetszene neki.

Az evangelizáció második formája az ismeretlen emberek megszólítása az örömhírrel. Bevallom, hogy én ebben nem vagyok jó, nekem ilyen jellegű tálentumokat, lelki ajándékokat adott Isten, márpedig ehhez kell. Simon Dávidnak viszont igen, úgyhogy őt kértem meg, mint az Örömhír Munkacsoport másik tagját, hogy beszéljen erről.

„Az örömhír megosztása idegenekkel valóban egy kicsit más, mint barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak beszélni Istenről. Olyan ez, mintha híd építés helyett gyorsan egy csónakkal próbálnánk meg valakit átvinni a folyó másik oldalára.

Annak, hogy ismeretlenekkel beszélünk Istenről és az Örömhírről az egyik formája az, amit mi úgy hívunk, hogy utcai misszió. Ez az, amit már nagyon sok ideje, időszakosan csinálunk is a gyülekezetben. A lényeg az, hogy néhányan kimegyünk az utcára és beszélgetést kezdeményezünk ismeretlen emberekkel. Itt persze nyílt lapokkal játszunk, mindenki számára világos, hogy mi Istenről szeretnénk beszélni és segíteni szeretnénk, hogy akivel beszélünk, ő megismerhesse Istent. Nekem kb. 700 ismerősöm van Facebookon és közülük csak néhányan igazán a barátaim és még közülük is kevesekkel tudom megosztani az Örömhírt. Ezzel szemben az utcán több, mint 1000 embert tudtunk megszólítani és több 100 embernek tudtunk legalább részben elmondani az Örömüzenetet.

Rendkívül sokat tanultam ezek alatt a beszélgetések alatt Istenről és ehhez kapcsolódik az Isten-megtapasztalásaimnak egy igen nagy része. Kezdjük például ott, hogy nekem nagyon nehéz idegenekkel beszélni. Amikor be kell menni egy hivatalba, fel kell hívni egy ismeretlen embert telefonon, akkor, bevallom őszintén, sokszor úgy érzem magam, mint egy gyerek. Annyira nehezen megy, hogy amennyire csak lehet, kerülök minden ilyen szituációt és egy kisebb ügyintézés rendkívül igénybe vesz, lefáraszt. Ezzel szemben az Örömhírrel az utcán simán meg tudok szólítani idegeneket és az esetek nagy részében el tudunk jutni odáig, hogy Istenről tudunk beszélgetni néhány perc beszélgetés után, sőt az egész inkább feltölt, nem pedig fáraszt. Persze azért van ilyen is, bőven, de nem ez a jellemző. Őszintén nem is értem hogy van ez, mi ez az óriási különbség, de azt látom, hogy ez Isten ajándéka mindannyiunk számára, akik kint vagyunk és igyekszünk megosztani az Örömhírt az emberekkel. Akikkel kimegyünk, a többieknél is ezt látom, hogy ők is sok olyan emberrel találkoznak, akikkel tudnak beszélni Istenről és az Örömhírt is meg tudják osztani.

Most nem csináljuk egyébként ezt a missziót, de nem csak a járványhelyzet miatt, hanem mert télen, hidegben nem tudjuk egyébként sem. Viszont kíváncsi vagyok, hogy majd amikor ennek a járványnak vége lesz, akkor lehet-e majd ezt folytatni és hogyan vezet minket Isten ebben.

Fogtok hallani egy másik beszámolót nemsokára Eszterről, aki szintén ismeretlenekkel osztja meg az Örömüzenetet, de egy egészen más formában, ami a jelenlegi helyzetben nemhogy nehezítve lenne, hanem még könnyebben is el lehet érni vele embereket és még nagyobb szükség is van rá most. Nekem nagyon bátorító az ő munkája, örülök annak, hogy Isten olyan utakat mutat nekünk hívőknek, ami másnak eszébe sem jutna, de mégis rendkívül gyümölcsözőek és sok lehetőséget rejtenek.”

Az evangelizáció harmadik formája lesz sokak kedvence: a háttérszolgálat! Ez olyan könnyűnek hangzik, de nem biztos, hogy az. A kedvenc példám erre az, hogy az evangelizációt ketten végzik: Az egyik ember elmegy kávézgatni egy barátjával, és közben, ha jó lehetőség adódik rá, beszél neki Istenről; miközben a másik ember vasal neki ruhát, hogy másnap legyen mit felvennie dolgozni. Evangelizáció a vasalás? Szerintem valahol igen! De konkrétabb példa lehet, ha mondjuk valaki eljön az imaházba székeket pakolni egy evangelizációs rendezvényre készülve, vagy imádkozik azért, aki éppen bizonyságot tesz egy nem keresztény barátjának a hitéről, vagy bátorítja azt, aki érzi, hogy bizonyságot kéne tennie, de fél tőle. Sőt, valahol az is evangelizáció, ha valaki felveszi itt a járdán az eldobott arcmaszkot és kidobja a kukába, aztán bemegy az imaházba - lehet, hogy nem is veszi észre, hogy egy járókelő vagy autós ezt végignézte, és egy picit alakul benne ezáltal a keresztényekről alkotott kép.

Hadd mutassak a végén egy képet, ő Baracskainé Kiss Eszter - egy hivatásos misszionárius, aki itt dolgozik Magyarországon, és a Covid idején több lehetősége van, mint valaha. Beszélgettem vele én is, sőt Béla pásztorunk és Peti, a gyülekezetvezetőnk is, nagyon jó benyomást keltett bennünk, mint Isten országának építője.

Eszter a Timóteus Társaság munkatársa, és misszionáriusként nem Afrikába vagy hasonló egzotikus helyre van kiküldve, hanem itt, Magyarországon dolgozik, méghozzá az Interneten. És most, a Covid idején, jobban tud missziózni, mint valaha! Nagyon sok az elkeseredett, az Istent vádló, az élet értelmét kereső, a vírustól megijedő ember. Eszterék működtetik az Everystudent.hu weboldalt, meg mindenfélét csinálnak a Facebook-on is: és olyan jó hallani, hogy emberek megtalálják őket, nagy online beszélgetések, levelezések indulnak, és vannak megtérések, megújulások, terjed az örömhír! 

Ugye milyen érdekes, sőt inspiráló? De hadd mondjam el, hogy Isten terve nem az, hogy néhány profi, hivatásos misszionárius végrehajtsa a misszióparancsot, megkeresse a világ összes Zákeusát! Mindannyian el vagyunk hívva az evangelizációra - de simán lehet evangelizáció az is, ha valaki például Esztert támogatja imával és pénzzel. Amúgy ez most egy konkrét lehetőség, ha valaki szeretné Eszter szolgálatát támogatni, szóljon nekem, Bélának, vagy Peti és összekötjük őt vele.

Zárásul hadd olvassam fel még egyszer Jézus szavait az igerész végén: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”

• Ha te a mai történetből inkább az elveszett Zákeussal tudsz azonosulni, hadd bátorítsalak: Jézus ott van a közeledben! Szeretne veled vacsorázni!
• Ha pedig téged ebben a történetben Jézus evangelizáló szíve, elfogadó szeretete érintett meg, akkor hadd bátorítsalak: A te környezetedben is vannak Zákeusok, akiknek Isten általad szeretné bemutatni az ő szeretetét! Járj nyitott szemmel, nyitott szívvel, a szeretet üzemanyagával feltöltve!

Ámen!

 

BEFEJEZŐ GONDOLATOK:

Indul a 7 napos lelkigyakorlat az evangelizációról!

Minden nap fogunk küldeni egy nagyon rövid üzenetet, ami segít úgy imádkozni, Bibliát olvasni, hogy még tovább rezonáljunk bennünk a misszióparancs kérdése, és felfedezzük Isten akaratát a saját életünkre nézve az evangelizációban. Ez a 7 üzenet a gyülekezeti Facebook csoportban lesz majd kitéve, akinek esetleg nincs Facebook-ja, az kérjen meg valakit, hogy továbbítsa neki. Hadd bátorítsak mindenkit, hogy szánjon rá minden nap 2-3 percet erre a kis lelkigyakorlatra, kérje Istent, hogy tegye neki személyessé ezt az evangelizáció témakört.

Indul a Hídépítő Csapat február 1-jén!

Ez gyakorlatilag egy gyülekezeti csapat lesz, szeretettel várunk ide Dáviddal mindenkit, akinek a szívén van az evangelizáció! Tudjuk így egymást támogatni az evangelizációban, imádkozni egymásért, együtt tanulni erről a témáról. Sok-sok evangelizációs eszköz létezik, olyanokat szeretnénk bevetni, megszervezni, amelyeket csapatként olyannak látunk, hogy Isten jól tudná használni a gyülekezetünkben, tényleg tudnánk általa hidat építeni a barátaink felé, amelyen aztán Jézus át tud sétálni. Ha bárkit érdekel az evangelizáció kérdése, akár most ennek az igehirdetésnek a hatására, vagy a 7 napos lelkigyakorlat hatására majd, az csatlakozzon! Nem jelent ez különösebb elköteleződést, ez egy lehetőség. Lehet jelentkezni nálam, Dávidnál, a gyülekezeti FB csoportban, vagy a honlapon. A honlapra pár perce kikerült a Hídépítő Csapatról egy kicsit hosszabb leírás, akit érdekel, azt még megnézheti. 

 

7 napos lelkigyakorlat:

1. Mit érzel az evangelizációval kapcsolatban? Öntsd ki Isten elé, próbáld neki megfogalmazni! Félelem? Közöny? Bizonytalanság? Lelkesedés? Tenni akarás? Egyszerűen csak légy őszinte Istennel - ez jó start-mezője a lelkigyakorlatnak.
2. Isten vajon hogyan gondolkozik az evangelizációról? Milyen 2-3 bibliai történet vagy elv jut eszedbe erről a témakörről? Keresd ki és olvasd el őket, imádkozó szívvel!
3. Szeret kell, hogy az evangelizáció alapja legyen, nem manipuláció. Imádkozva gondolj olyan emberekre, akiket nagyon szeretsz, és nagyon szeretnéd, hogy megismerjék Isten szeretetét! Nem kell semmit tenned, egyszerűen csak imádkozz értük ma, elég 2-3 emberért, de akár többször is a nap folyamán.
4. Sok embernek te vagy az egyetlen keresztény ismerőse, barátja. Imádkozz, hogy Isten hozzon eléd ilyen embereket: rokonokat, kollégákat, barátokat, akik valószínűleg nem ismernek más hívőt! Hogyan tudnád őket jobban szeretni? Nem az a kérdés, hogy hogyan tudnád őket megtéríteni (azt úgysem tudod, ez Jézus munkája), hanem hogy hogyan tudnád őket jobban szeretni.
5. Zákeus felmászott a fára, mert ennyire kíváncsi volt Jézus igazságára, miután a saját életében nem talált boldogságot. Látsz Zákeust magad körül? Akinek kifogyott a boldogsága? Aki ijesztő változásokat él át az életében, vagy nyomasztó nehézségben van? Imádkozva képzeld bele magad a helyzetébe, vajon hogyan érzi magát, vajon mi segítene most neki? Tudsz számára az arra járó Jézus lenni most valahogy?
6. Isten mit mond neked az evangelizációról? Ahogy az elmúlt napokban az evangelizációval kapcsolatban imádkoztál, bibliáztál, szólt hozzád Isten? Írd most le pár mondatban, hogy mit szeretnél magaddal vinni az elmúlt napok gondolataiból!
7. Odaszánod magad az evangelizációra? Mire hív Isten? Teszel egy próbát a Hídépítők Csapatával? Odafigyelsz mostantól jobban valakire, hogy olyan szeretet-híd épüljön közöttetek, amin Jézus át tud sétálni? Elkezdesz imádkozni valakiért rendszeresen? Vagy éppenhogy rájöttél, hogy most nem akarsz az evangelizációra fókuszálni, mert vannak elakadások az Istennel való kapcsolatodban, amikkel foglalkoznod kell? Ne azt írd ma le, amit kitaláltál odaszánásként - hanem amire úgy látod, hogy Isten hív, hogy odaszánd magad!