Amikor tizenhat évvel ezelőtt útjára indult újságunk, a legelső interjúalanyom Gulyás Jenő volt, mint akkori gyülekezetvezető. Nem is tudom, valahogy akkor felesége, Estilla kimaradt ebből. Pedig én jól tudom, mint sorstársa (gyülekezetvezető feleség), hogy aki a háttérben van, annak is ugyanolyan színes az élete, az ő életét is vezeti az Úr, vele is terve van a Mindenhatónak, és hogy a nyugodt háttér biztosítása nem kevesebb munka, mint bárkié. Ezért nagy öröm most, hogy az ő életútjával is megismerkedhetünk!

2022 02 2

– Kérlek, beszélj arról, hogy mikor, hol és milyen családba születtél, kik a szüleid, testvéreid, hogyan és hol teltek gyermekéveid?

Ősi székely református családba születtem, 1955. szeptember 5-én. Apai ágon számos református lelkipásztor élt, él. Nagyapámnak, aki katona volt, Erdélyt el kellett hagynia, a románok vérdíjat tűztek ki a fejére. A Debrecenhez közeli Hosszúpályiban telepedett le a család. Apám, Toókos Csaba, aki Istennek hála túlélte a három és fél éves orosz fogságot, tervező technikusként dolgozott. Három leánytestvére ref. lelkipásztor feleség lett. Édesanyám, született Bereczky Lívia, nővérével és anyai nagymamámmal – Mamóval – a debreceni Bethánia református közösségben tért meg. Öt testvére közül három kivándorolt Kanadába 1956-ban. Anyukám cigány misszióba is járt szolgálni. Gyermekek közt hirdette az evangéliumot, énekkarban énekelt. Óvónőnek készült, tanult. Édesapám huszonhat évesen Alcsúton, egy konferencián tért meg. Ő is szépen énekelt. Szolgálatuk közben megismerkedtek és házasságot kötöttek. Két év múlva – Anyukám szüleivel együtt – Érdligetre költöztek, első kisfiukkal.

– Milyen környezetben nőttél fel, hogy teltek ifjú éveid? Milyen volt a gyülekezet?

Csodálatos környezetben, tornyos villa (bér)lakásban nőttem fel, két fiú és két leánytestvéremmel. A Kopasz-hegy aljában lévő nagy kertben sokféle fa, gyümölcsfa, fenyők és egy 500 éves öreg „tölgynéni” társaságában játszottunk. Gyermek lelkünknek, testünknek a világ legjobb, legszebb „játszótere” adatott meg. Később a Kutyavár és Kopasz-hegy is a játszóhelyünkké vált.

Nyáron sok időt töltöttünk a Völgyi úton (most Alsóvölgyi) élő nagyszüleimnél, Mamókáéknál, akik nagy szeretettel, gyermekükként nevelték négy unokatestvérünket. Velük együtt jártunk Diósdra általános iskolába. Minden vasárnap ment a családunk templomba, ahol Édesanyám tartotta a „gyermek istentiszteletet.” Füzetünkbe a megtanult igeverseket, -aranymondás szalagokat belefűztük, később beragasztottuk. A mai napig őrzöm az egyiket, ami 56 éves. Családokkal ugyan nem jártunk össze, de mindenkit szerettünk, s örömmel találkoztunk a testvérekkel. Otthon esténként sokat énekeltünk, imádkoztunk, a messze távolban, Kanadában s Erdélyben élő szeretteinkért is. Hitben, szeretetben neveltek minket. Csákány István, később Szűcs Ferenc voltak az életünket meghatározó, lelkipásztorok.

– Hogyan alakultak iskolás éveid? Milyen munkahelyeid voltak?

Diósdra jártam általános iskolába, majd az Érdi Vörösmarty Gimnázium tanulója lettem. Én is óvónő szerettem volna lenni, mint Édesanyám, de féltem a felvételitől, s ezért nem mentem el Esztergomba a kijelölt napon. Még azon az őszön a Volán Elektronika Vállalat dolgozója lettem. Majd Jenő segítségével beiratkoztam egy közlekedési szakközépiskolába, esti tagozatra, ami kétéves volt s szakérettségit adott. Több megszakítással, a gyermekekkel otthon töltött idő után a Volánbusztól mentem nyugdíjba.

– Hogyan kerültél közel Istenhez? Hogyan történt megtérésed, milyen út vezetett a Megváltóval való találkozásodhoz? Hol és ki által történt a bemerítésed?

Tizennégy éves koromban konfirmáltam, ami hitvallásom volt. Ekkor keveset már hallottam a megtérésről, láttam a szüleimet Bibliát olvasni, és továbbra is megvoltak az esti imádkozások, éneklések együtt testvéreimmel. Lassan kinőttem a kisgyermekkorból, közben ifjúsági alkalmakra jártam, többfelé is. A kirándulások, evangélizációs alkalmak sok hívő fiatalt összehoztak. Szerettünk együtt és sokat énekelni hitre szólító, dicsőítő énekeket gitárkísérettel, és hallgatni az igemagyarázatokat.

Tizenhat éves lehettem, amikor Érden egy evangélizációs hét kezdődött, aminek 3. napján nagyon szólt hozzám az ige. A hívogató istentisztelet végén feltették a kérdést: „Ki akarja Jézust követni”? Többed magammal előre mentünk a gyülekezet elé. Éreztem mennyire szeret engem Jézus, sírva fogadtam meg, hogy Őt követem életem végéig, Vele szeretném élni az életem, az Ő akarata szerint. Attól a naptól fogva lett rendszeres a Biblia olvasásom, a napi csendességem. Vártam, mit mond az Ige, mit kell tennem, hogyan szolgáljam Őt. Édesanyám is megújult, és húgaimmal együtt bekapcsolódtunk az alakuló énekkari szolgálatba. Hívogattam ismerőseimet igét hallgatni.

Ebben az időben történt, hogy az Érdi Baptista Gyülekezet imaházépítésbe fogott. Az alkalmaikat a mi érdligeti református templomunkban tartották, a vasárnap délelőtti istentisztelet után. A testvérek közötti Gál családot, szüleim régről, Hosszúpályiból ismertek. A két gyülekezet fiataljai ettől kezdve egymás ifjúsági óráira is jártak. A baptista imaház felépült. Vasárnap délelőtt nagy családom változatlanul a református gyülekezetbe járt. Az ismerős család hívására, vasárnap délután 3 órakor többször elmentünk a baptista közösségbe, istentiszteletre. Láttuk mennyire komoly, Biblia szerinti az életük, családiasak az alkalmak, gyönyörű az énekkari szolgálat. Kezdtük megismerni őket, éreztük közöttük a helyünk. „Budáról” jártak ki az igehirdetők, többen, felváltva. A három órakor kezdődő alkalom után szinte mindenki utazott Budapestre, az Alsóhegy utcába, az este 6 órakor kezdődő istentiszteletre. Így telt el néhány hónap, év. 19 éves koromban Édesanyámmal és húgaimmal elhatároztuk, hogy a baptista egyház tagjai leszünk. A Budai Gyülekezet előtt bizonyságot tettünk megtérésünkről, hitünkről és bemerítkeztünk. Édesapám a bátyámmal továbbra is a református templomba járt. Mi akik bemerítkeztünk, az érdi Tulipán utcai közösséghez tartoztunk.

– Hogyan ismerkedtél meg Jenővel? Hogyan vezetett Isten a házasságig benneteket?

Jenő is rendszeresen kijárt Érdre igét hirdetni. Ő vezette az ifjúsági alkalmainkat és az énekkart is ő vezényelte. Vitte a fiatalokat 1974. nyarán Balatonföldvárra a Baptista Üdülőbe nyaralni. Ekkor voltam túl a gimnáziumi érettségin, és már dolgozó nőként szerettem volna tudni, ki lesz az életem párja. Ezért sokat imádkoztam. Érzelmileg rá voltam Jenőre hangolódva, szerettem. Csodaként éltem meg, mikor egy augusztusi napon megmutatta az Úr, hogy egymás mellett van a helyünk. Hálát adtam érte, hogy ilyen férfit kaptam Tőle. Érden a Tulipán utcában volt a házasságkötésünk dr. Szakács Imre lelkipásztor szolgálatával.

– Milyen körülmények között kezdtétek a közös életeteket, és ez hogyan változott az évek során? Milyen volt a négy gyermek érkezése, nevelése?

A házasságkötés után Budapestre költöztünk, Jenő volt tanár nénijénél, albérletben laktunk. Munkahelyet váltottam, a szakközépiskolában is leérettségiztem. 1976. októberben megszületett első kislányunk Boglárka. Ezután már nem jártunk ki Érdre, hanem csak a Budai gyülekezetbe, ami tíz perc sétára volt tőlünk. Jenő szüleitől sok segítséget kaptunk, hisz ők tősgyökeres budaiak voltak. Egyszer Jenő édesanyja nagy örömmel tett elénk egy újsághirdetést. Budán, épülő társasházban, egy fogorvosnő eladásra kínálja három szobás lakását! Megkötöttük a szerződést s vállalati kölcsönnel mi folytattuk az építkezést. Csodálatos gondviselésként éltük meg! Amikorra Boglárka öt hónapos sokat nevető baba lett, a lakás elkészült. Azóta itt élünk a Nárcisz utcában.

Ide érkezett meg egy év múlva Csabi, nagyon kedves természetével. Mikor három éves lett, mindkét gyermek óvodába kezdett járni. Visszamentem dolgozni. Még azon az őszön Jenő édesanyja gyógyíthatatlan beteg lett, és decemberben, 69 évesen már a mennyből nézte unokái fejlődését. Ekkortól a Nagypapa nálunk töltötte a vasárnap délutánokat, ünnepnapokat.

Egy és fél év múlva érkezett meg örömünkre Kingánk, aki nagyon jól és elégedetten alkalmazkodott a családhoz. Nem volt gond nevelni őket. Vittük a három kisgyermeket vasárnap kétszer imaházba, játékos angol órákra, a nagyokat dzsúdó edzésre. Így telt el újabb három év, s én újra munkába álltam. Már mindketten a Volánbusznál dolgoztunk.

Kinga négy éves korától naponta imádkozott egy aranyos kisfiú testvérért. Fél év múlva észrevettük, jön negyedik gyermekünk, akit kíváncsian s örömmel vártunk. Vajon kisfiút ad-e az Úr? Sajnos egy hónap elteltével vetélés gyanúja, görcsölés miatt kórházba kerültem, ahol a veszélyes tünetek, aggodalmak továbbra is folyamatosak voltak. Nem is engedtek ki csak egy hónappal a szülés előtt! Félidős voltam karácsonykor. Az imaházban az ünnepen igés lapot húzott mindenki. A körbe vitt kosárból Jenő a: „Fiú adatik nékünk.” igekockát kapta. Később elmondta, hogy ettől a naptól kezdve biztos volt benne, hogy Zsombi megszületik. Egy szép aranyos, érzékeny kisfiú baba érkezett. Isten megadta kicsi Kingának imakérésére a választ. Mindenki óvta, vele volt a legtöbb aggodalmunk, imakérésünk az Úrhoz. Tíz éves koráig gyesen voltam, mert asztmája miatt sokat betegeskedett, amit idővel kinőtt. Megerősödött, mint a testvérei. Hála van a szívemben, hogy mind a négyen megtértek, ők is az Úréi. Kaptak Tőle szorgalmat, mind a négyen elvégeztek valamilyen egyetemet. Lett munkahelyük. Adott nekik az Úr hívő segítőtársat is.

– A nagy család mellett tudtál feladatot, szolgálatot vállalni a gyülekezetben?

Nagy feladat négy gyermek nevelése, ellátása. Jenő 18 évig gyülekezetvezető volt ebben az időszakban sok-sok munkával, ami nagyon időigényesnek bizonyult. Segítettem, hogy minden feladatát, szolgálatát, amit az Úrért végzett, jól elláthassa. Nekem ez volt a szolgálatom, a háttérben. Később misszió beszedést volt a szolgálatom, amit pár évig végeztem.

– Tizenegy unokával gazdagodott a család. Milyen az élet velük?

Istennek hála, hamar, unokáink is születtek és ismerhetjük őket. 11-en vannak! A nagyobb unokák kicsi korában még javában dolgoztunk napi 8 órában és a kisebb gyermekeinkkel még egy háztartásban éltünk. Évente hét-nyolc alkalommal összejöttünk ebédre, születésnapokon, karácsonykor. Vasárnap az imaházban találkozhattunk. A kisebbekkel többet lehetek. Három éve már nem dolgozom. Ahol kérnek a családban segítséget, oda megyek, ott játszom velük, vigyázok rájuk. Nagyon szeretem őket! A 21 éves egyetemistát s a kicsi 1 ½ évest is! Az iskolások nagyon elfoglaltak. Nehéz találkozást egyeztetni, összehozni, de a vágy ott van erre bennük is. Teljes létszámban a családunk, 21 fővel nyáron és karácsonykor jön össze.

– Kérem, hogy beszélj életed kiemelkedő próbáiról, arról, hogy hogyan és milyen élethelyzetek által tanított Isten eddigi hívő életedben? Hogyan formálta jellemedet?

Életem első és legnagyobb próbatétele a kórházban töltött veszélyeztetett terhességem volt. Nap mint nap könyörögtem, 210 napon át, hogy ne legyen vetélés, koraszülés! Mentse meg a babát valahogy az Úr! Úgy éreztem a halál árnyékának völgyében járok (fekszem), nem volt szabad felkelnem az ágyból! Minden egyes (fél) napért is hálát adtam! Az oxigénhiányos állapot miatt feltételezett bajoktól még jobban féltem! Júniusban nem győztem hálát adni, dicsérni az Urat, igazi csoda volt, hogy Zsombi született a legkönnyebben, s makkegészségesen!

A másik nagy próba 82 éves Édesanyám hirtelen memóriaromlása miatt ért. Amikor kirepültek a gyerekek, akkor vele kezdődtek a bajok. Mi lesz vele? Mind az öt gyermeke dolgozik még. Ki fogja ápolni, ellátni?? Nem akart a gyermekei terhére lenni. Az Úr csodálatosan előttünk járt. Megmutatta, nem hagyja magára az özvegyeket! A maga idejében minden ajtó kinyílt. Felvették először egy pici, családias idős otthonba, ahol két évig lehetett, lassan, de egyre romló állapotban. Minden nap látogattuk, felváltva, beosztva. Az idő leteltével újabb ajtó nyílt, csodába illő módon került a végleges helyére, ahol még három évet töltött egészségesen, de demenciával. Az Úr szeretete rövid betegség után hazahívta a COVID-járvány nagy lezárásai előtt. Nem tudtuk volna őt látogatni s ő nem tudta volna, miért nem megy hozzá senki sem! Tudjuk ezt mind az öten, és dicsérjük Istent! A csodás imameghallgatások, időzítések mind az Ő hatalmát mutatják. Ezek által sokat erősödtem hitemben. Mindeddig velem volt az Úr!

– Van-e kedves igéd, éneked, és miért az?

Legkedvesebb énekem a családról szól: „Ó boldog ház, hol befogadnak Téged, ó Jézus Krisztus, igazi barát!” A másik két ének szövege igazi szívemből szóló imádság: „Jézus nyájas és szelíd, láss meg engemet, el ne engedd hű Megváltóm már kezemet!” ... „Szeretnék lenni, mint Ő, alázatos, szelíd, követni híven, mint Ő, Atyám parancsait!” Az igék között mindig az a kedves, amit éppen felismerek, hogy nekem szól, engem tanít.

– A tavalyi évből milyen fontos eseményt, emléket őrzöl szívedben?

Tavalyi évből két nagyobb esemény emelkedik ki. Januárban a harmadik térdműtétemen estem át, amire már hat hónapja vártam. A másik pedig, hogy két éve Zsombi feleségül vette Timit, Luca mellett a mi nagy örömünkre is. A járvány kicsit engedett szorításából, így október 9-én nagy létszámban is megünnepelhettük házasságkötésüket Vajtán, a kastélyban.

– Köszönöm kedves válaszaidat. Ezzel az igével kívánom Isten további áldását az életedre, a családban betöltött szerepedre: „Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.” (Kol 3,12-15)

Ádány Judit