Rendhagyó bizonyságtétel
Mottó: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”
Kedves Kriszta!
Igaz, hogy már tart egy ideje, de új évet kezdtünk, és ilyenkor illik boldog új évet kívánni. Így szívből kívánom Neked, hogy boldogabb legyen ez az éved, mint az előző! Bár igazából nem tudom, Te mit értesz boldogság alatt. A Bibliában van jó néhány boldog-mondás – és itt nem csupán a Hegyi Beszédben található mondásokra gondolok –, amiken még egy sokat megélt hívő ember is elcsodálkozik, és nem mindig tudja helyén kezelni, leginkább akkor, ha az hátrányokkal jár, netán erőszakkal. Pl.: „Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.” (1Péter 4,14).
De alapvetően elmondhatjuk, hogy azt az embert nevezi a Biblia boldognak, aki Istennel kapcsolatban van, és az Ő útján jár, tiszta életet él, és céljai, vágyai összhangban vannak Istennel. Mert a végső boldogság – az üdvösség. Persze addig is valahogy léteznünk kell itt a földön, és ezt az életet szeretnénk komfortosan élni. Hidd el, normális ember – még ha hívő is – nem szeret szenvedni, de ahogy most látjuk a világot magunk körül, az mindenkire hatással van. És mi is szenvedünk, ki ettől, ki attól.
A Teremtéskor Isten ideális körülményeket teremtett az embernek: fizikai, lelki és szellemi szinten is tökéletes volt minden. A teremtett világ, a flóra és fauna az ember gyönyörűségére volt, nem volt benne hiba, erőszak, kiszolgáltatottság. Ádám kapott társat, akivel egy test voltak, vagyis szimbiózisban éltek, összeillettek. És személyes kapcsolatban voltak a Teremtővel is. Egyről nem ír, aki leírta ezt először, hogy vajon az ember hálás volt-e mindezért? Lehet, hogy a hála hiánya vezetett oda, hogy Éva hitt a kísértőnek, aki a kétellyel éket vert a szívébe, és leszakította a tiltott gyümölcsöt?
Mert a következményekről fogalmuk sem volt, nem volt visszatartó erő, csak Istennek kellett volna jobban hinniük, Benne bízniuk, hogy Ő jót akar a korlát felállításával, és azt is bemutatni, hogy a teremtmény soha nem lehet nagyobb a Teremtőnél.
Az Édenkertből való kiűzetés után a teremtett világ a bűn alá, hiábavalóság, romlandóság alá lett rekesztve (Róma 8,20-21), és emiatt a tökéletes teremtettség megtört, és ez kihatott a növény- és állatvilágra, az emberre, az ember kapcsolatára Istennel, a környezetével, embertársaival, minden kapcsolatra, sőt, a saját magához való viszonyulásaira is. Fel sem tudjuk mérni, hogy milyen volt az az édeni állapot, amiből kiesett az ember. „Akkor ezt mondta az ÚRisten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Mózes 3,14-19).
Az átok hatással volt az ember fizikai életére: megjelent a fájdalom, a munkavégzés fáradalma, de megjelent a férfi és nő viszonyában is: a kiszolgáltatottság, a kapcsolati problémák és az uralkodás formájában, aztán ezt cifrázta az emberiség. És persze a legnagyobb ellenség, a sátán hatása az emberre: küzdelem ellene, és a halál.
Mit láthatunk ebből és abból, amit az előző fejezetek írnak le? Például azt, hogy eredetileg Isten a növényeket szánta eledelül az embereknek és az állatoknak is: „Nektek adok minden maghozó növényt az egész föld színén, és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van: legyen mindez a ti eledeletek! Minden földi állatnak, az ég minden madarának és minden földi csúszómászónak pedig, amelyben élet van, eledelül adok minden zöld növényt.” (1Mózes 1,29). És erre vonatkozó változást nem fogalmazott meg az átokban. A Biblia szerint a húsevés az özönvíz után lett megengedve Noénak: „Minden, ami csak él és mozog, legyen a ti eledeletek! Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. De ne egyétek a húst az éltető vérrel együtt!” (1Mózes 9, 3-4) És itt megjelent egy újabb egyetemes tiltás az emberiségre nézve, a vér fogyasztásának tilalma. Ezt a kiválasztott népének adott törvény előtt jelentette ki Isten! Tehát én ezt úgy értelmezem, hogy Nóéig minden ember vegetáriánus volt, az állatok között még nem különült el a ragadozók és zsákmányállatok köre, csak ezután.
Aztán kiváltképp fontos, hogy Isten a Teremtésben ezt mondta az embernek: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Mózes 1,28)
Ebben a héber uralkodni ige azon szava jelenik meg – RODE –, amelynek jelentése: gondoskodva uralkodni. Használja ezt a héber a munkavégzés felügyeletére is. Magyarul Isten az embert az állatok feletti sáfárnak, irányítónak, a saját hasznára úgy használhatónak rendelte el (!), amiben semmilyen kínzás, erőszakoskodás, erő feletti dolgoztatás, aljas haszonszerzés nem jelenhet meg!
És máris a mostani témánknál vagyunk, ami az állatvédelem. Talán még nem írtam, de már többedszerre fordult elő, hogy egy-egy téma elhatározása után az újságodban pont arról szóló, vagy ahhoz kötődő cikk jelent meg. Mint most is, amikor arról írtál szépen, őszintén, hogy hogyan fogadtál örökbe egy kutyát, nem sokkal azután, hogy az előző kedvenced meghalt. Ezért választottam mostani témánk mottójának egy Mark Twain idézetet: „Minél többet tudok meg az emberekről, annál jobban szeretem a kutyámat.”
Olyan témába nyúltam bele, ami nem csupán etikai kérdéseket vet fel, hanem húsbavágó, az emberi élet és kényelem helyénkezelését, előbbre valóságát komoly vizsgálatnak kellene, hogy alávesse. De mielőtt belemennék a részletekbe, leírom Neked, hogy milyen az én viszonyom az állatokhoz.
Mit láttam otthon? Családi házban nőttem fel, kutyák és macskák társaságában. Nagymamámmal laktunk együtt, ő volt az, aki mindig az utcáról „szerzett be” egy kóbor kutyát, és hozta haza. A mai világi vonalat nézve biztos, hogy nem volt felelős állattartó, pl. egyik állat sem volt ivartalanítva, de gondoskodott róluk, főzött a kutyáknak, oltást kaptak, mindennap háromszor sétáltak, kint voltak az udvaron, de a lépcsőházban volt a kuckójuk. Még ha Mama morgott is rájuk, húzta is őket a pórázzal néha, akkor is szerette őket, és mi is. Nekünk macskáink voltak, haláli fazonok, több fajta is, akik kint is, bent is laktak, sajnos ők sem voltak ivartalanítva, és mindig bolhásak voltak. Sokat játszottam velük, sok-sok örömöt szereztek, szerettem őket.
Két meghatározó élményem volt az állatokkal kapcsolatban: Rexi kutyánk egyszer kihúzta a pórázból a fejét, ellógott udvarolni, és elcsapta egy kocsi, sántítva jött haza, bevittük az Állatorvosi Egyetemre, ahol bent tartották egy hétig. Azt nem tudom Neked leírni, hogy örült nekünk, amikor érte mentünk, és meglátott minket! Tényleg majd kiugrott a bőréből (rengeteg ilyen videó van fenn a neten, ahol gazdájuknak örülő kutyákat mutatnak). Én embert még soha nem láttam úgy örülni, ahogy egy kutya örül a gazdájának! Szívfacsaró, ahogy kötődnek az emberhez, és ki vannak szolgáltatva neki. A kutyák lelke egyébként is nagyon különleges. A másik Mr. Turpi Úrfi nevű cirmos cicánkhoz kötődik, akinek vérző sebe volt, nagyon kényes helyen, és sajnos anyu nem vitte orvoshoz, a kezem között rándult utolsókat a teste, amikor meghalt vérmérgezésben. Ez annyira mélyen belém ivódott, hogy később, amikor már gyerekeim lettek, ezért nem lett kisállatunk, nem akartam még egy plusz lelki terhet felvenni, voltak a gyerekek eleget betegek.
Tíz éve lesz, hogy itt, Érden aztán utolért az elkerülhetetlen, addig nyúztak a gyerekek, hogy végül lett egy törpe nyuszink, Bogyeszka Őfelsége. Vele új, és túlzás nélkül mondhatom, hogy áldott fejezete kezdődött az életünknek. Hét és fél évig volt velünk, amiről könyvet is tudnék írni.
Ember nem gondolta volna, hogy egy ilyen pici nyuszi, a ping-pong labda nagyságú agyával, milyen aranyos, okos, és egyedi jelenség lehet, sőt igazi személyiség. Nagyon szerettük, és mivel velem találkozott legtöbbet napközben, igazán én kötődtem hozzá a legjobban. Nálunk ilyen szavak keltek életre: nyusziovi, nyuszisuli, nyuszifon, nyusziparfüm, nyusziszemet nézünk, nyuszitej, nyuszipuszi, gyógynyuszi, nyulimpia és társaik. Plusz hozadék az az öröm, ahogy láttam a gyerekeimen a gyöngédséget, a náluk kisebb iránti felelősséget, szeretetet, gondoskodást megnyilvánulni.
Rá is igaz, ha nem lett volna, ki kellett volna találni. Tényleg egyéniség volt, futott utánunk, ha simogatást szeretett volna, lefeküdt a nappali ajtajában, és velünk együtt nézte a TV-t, és feltűnő volt viselkedésében az a változás, amikor kórházból hazakerülve, sokkal „kedvesebb” volt velünk. Persze voltak kisebb csínytevései is: szerte a lakásban megrágott széklábak, ajtófélfák, elharapott internetzsinór, és rengeteg nyuszibogyó maradt utána, de elnéztük, mert tudtuk, hogy ő egy nyuszi, és az együttlakásnak ez a velejárója. A mindennapi betevőjének, kedvencének, a karalábélevélnek beszerzéséről ne is beszéljünk, erről még cikket is írtam egy internetes oldalra: Mégis, kinek a karalábélevele? címmel. Egész nap szabadon volt, csak éjszakára zártuk ketrecbe, hogy ne „garázdálkodjon”. Persze többször is volt orvosnál, kórházban is, és végül ott is halt meg. Ez annyira megviselt, hogy az addigi gerincsérvemre rápakolt még négy centimétert. Két hétig sirattam. Jól tudom, hogy ezt nagyon is megérted, és mindenki, aki szereti/szerette a kisállatát. Mi nem „tartottuk őt”, hanem családtag volt, és mivel a legkisebb, a legkiszolgáltatottabb, mi alkalmazkodtunk hozzá. Nem, nem vagyok bolond, és nem volt a lelki társunk, de olyan érzelmeket keltett bennünk, amit sosem gondoltunk volna. És nagyon sokáig hiányzott. Nem is lesz többet nyuszink, mert olyan egy sem lehet, mint Bogyó néni-Duci néni volt J. Igazán jól szemlélteti az ő státuszát, hogy egyszer Szilvi lányom ezt mondta: Ha még egyszer születnék, nyuszi lennék Ádányéknál J. Amióta ő az életünk része volt, nagyon haragszom a felelőtlenül állatot tartókra, akik csak sznobságból vagy státuszszimbólumnak, vagy gyermeki könyörgésre vesznek állatot maguknak, és bár kismillió helyen utána lehet nézni, hogy egy – bármilyen – állatot hogyan kell tartani, mi a jó neki, elhanyagolják, nem gondoskodnak az igényeiről. Minek tart hobbinyulat, aki bezárja azt egy ketrecbe? Miért van terelő pásztor kutyája valakinek, aki nem gondoskodik a mozgásigényéről? És még sorolhatnám.
Mostanában a kertünkben korzózó macskák közül lett egy kvázi házi cicánk, a kettővel odébb lévő szomszéd macskája, Zuzmó. Szép, fekete, hosszúszőrű, világító sárga szemekkel, aki hónapokig nem engedte meg, hogy hozzáérjünk, de aztán úgy féléve megtört a jég. Mit megtört! Szinte itt lakik nálunk, itt alszik a kertben, mellettünk van, amikor kertészkedünk, állandóan lesből támad minket, és lépni nem tudok tőle, ahogy jön mellettem a kertben, miközben hangosan dorombol. Nem etetjük, mert kap enni „otthon”. Hozzánk csak szeretetért jön: bekukucskál a teraszajtón, amikor nem is gondolom, mellettem terem, bohóckodik nekünk, és bújik a simogatásért. Már előre félek, hogy nagyon megszeretem! (És vettem egy macskafésűt, mert a bundáját nem ápolják J.)
Szóval így vagyok én a hozzám közeli állatokkal. És bár majd’ három évtizedig nem volt kisállatom, amikor lett, újra feltörtek bennem a régi érzések, és mivel azóta a világ is nagyot változott, sok állatvédő csoport hallatja szavát, és érdemileg is tesz az állatokért, elgondolkodtam, hogy vajon milyen bibliai alapja van az állatokkal való bánásmódnak. Direkt megvettem két könyvet is (Olty Magda: Az állatok nyomorúsága és a Kérdések Istenhez – vallás és állatvédelem), hogy képben legyek, és ezek alapján tudjak bármit is írni erről a témáról. Értelemszerűen először az első könyv azon fejezetét olvastam el, amit Raj Tamás rabbi írt Állatvédelem a Bibliában címmel. Azért ezt, mert ennek segítségével szerettem volna Neked is bemutatni, hogy a hívő embernek hogyan kellene hozzáállnia úgy egyáltalán az állatokhoz, de már csak ennek a pár oldalnak az elolvasása több kérdést is felvetett bennem. Nemcsak az állatokkal való bánásmódot, annál sokkal többet: az ember jogát a húsevéshez, az állatok „használatát” bármilyen emberi célra, az állatok státuszát az életben. Már ennyi elég volt ahhoz, hogy fájón belém hasítson a felismerés és döbbenet, hogy én erről még soha nem hallottam semmilyen tanítást egy igehirdetőtől sem, csak a hétköznapi életben került szóba a környezetemben ez a téma. Márpedig ez életünk szerves része, erről is tudnunk kell, hogy az Ige szerint hogyan kezeljük ezt a témát, milyen tudással kell rendelkeznünk róla, de leginkább azt, hogy Isten mit gondol erről, ez megismerhető-e a Bibliából.
Aztán visszalapoztam az említett könyvben, ahol a szerző A tudomány áldozatai című fejezetben leírja, hogy milyen állatok milyen testrészeinek milyen használatával végeznek kísérleteket… Kb. egy oldalt bírtam elolvasni, majd jött egy kép, amelyiken fehér nyuszik vannak fejüknél fogva sorban leszorítva, hogy így kísérletezzenek a szaruhártyájukon. Akkor majdnem eldobtam a könyvet. Szóval nagyon nehezen veszek erőt magamon, hogy beleolvassak ezekbe a tényeket közlő írásokba, amik az állatok kínzásának leírását tartalmazzák. Raj Tamás a zsidó Talmud és hagyományok alapján írta meg az állatvédelemről szóló fejezetet, számomra sajnos nem teljesen tiszta elveket fogalmazva meg az állatvédelemről. De érdekes gondolatokat indított útjára bennem, amiken eddig nem is gondolkoztam. És lehet, hogy sokszor csak kérdések tömkelegét tudom felvetni, amikre még én sem tudom a válaszokat, mégis úgy érzem, érdemes odaszánni az időt ezekre.
Ahogy már írtam, a teremtésbeli állapotok szerint mind az ember, mind az állat növényevő volt, ami a kiűzetés után is fennállt. Ennek az is bizonyítéka, hogy amikor Nóénak Isten parancsot ad, hogy a tiszta állatokból és a madarakból hetet-hetet, a többiből egy párt vigyen fel a bárkára. Ha az állatok már akkor ragadozók és zsákmányállatok lettek volna, akkor az utóbbiból sokkal többet kellett volna felvinnie Nóénak, hogy életben maradjanak az özönvíz idején. Az is nyilvánvaló, hogy Isten mennyire fontosnak tartotta az állatok életben maradását az özönvíz utánra. „Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában.” (1Mózes 8,1).
Mint ahogy az is, hogy már akkor megkülönböztetett az ember tiszta és nem tiszta állatot, és az előbbiből áldozott az Úrnak Nóé a kipusztult Földön. „Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron. Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Mózes 8, 20-22).
Valamiért már Ábel is úgy érezte, hogy állatáldozatot kell bemutatnia az Úrnak, és így volt ezzel Nóé is. Talán mert egy élet kioltásának súlya van? Hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsidók 9,22)?
Érdekes megállapítást tesz Raj Tamás az áldozat Isten általi fogadásáról: „Nehezen érthető mondat ez a Bibliában, hiszen ha Isten megígéri, nem hoz többé vízözönt a földre, miért az ember rosszakaratára, miért nem érdemeire hivatkozik? Ha pedig „rossz az ember szívének akarata ifjúkoránál fogva”, akkor miért nem akarja Isten ezért őt megbüntetni, miért ígéri azt, hogy nem sújtja többé, nem hoz vízözönt a földre. A válasz voltaképpen kézenfekvő: Isten megbánta, hogy az ember miatt vízözönnel sújtotta az egész földet, hogy elpusztította az állat- és növényvilágot. Elvégre az ember nem javult semmit! ... Hiába volt az özönvíz, az ember nem változott meg, nem tanult semmit, nem érdemes hát elpusztítani a földet az emberért, mert szívének akarata rossz. A Biblia Istene azonban jóságos és irgalmas, ezért megengedi az embernek a húsfogyasztást, csak bizonyos feltételeket szab számára.” (Persze Raj Tamás nem fogadta el az Újszövetséget, ahol Isten kijelentette, hogy ez a világ végül tűz által fog elpusztulni (2Péter 3,6-7; 10-13).)
Milyen kapcsolódási pontjai vannak embernek és állatnak a Bibliában? Ennek próbáltam utánajárni.
Az első, a már feljebb említett: gondoskodva uralkodni rajtuk, őrizni őket, nem önzőcélokra használva bántani, kínozni, aljas módon bánni velük. Az állatok is részesei Isten gondviselő szeretetének (104. zsoltár).
Raj Tamás az irgalmasság parancsolatának bemutatását eredezteti a Bibliából, ahogy Isten az állatokkal szembeni jó bánásmódot olyan finom módon mutatja be, ahogy ez az 5Mózes 22,6-7-ben van megírva: „Ha útközben egy fán vagy a földön madárfészket találsz, amelyben fiókák vagy tojások vannak, és az anya rajta ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiókákról. Az anyát okvetlenül ereszd el, és csak a fiókákat fogd meg, hogy jó dolgod legyen, és hosszú ideig élj!” Kíméletesség! Így tehát nincs létjogosultsága az állatok versenyeztetésnek (lóverseny, agárverseny stb.), emberi szórakoztatásra való használatuknak pl.: cirkusz (ma már jól tudjuk, hogy az idomítás nagy része állatkínzás), bikaviadal, állatviadalok (kutyaviadal, kakasviadal stb.), állatöldöklés az erőszakos igények kielégítésére (ókori teátrumok), sportvadászat. Mégis milyen ember az, akinek örömet okoz egy állat megölése, vagy abban leli örömét, ha szenvedést, ölést lát?
A második: előttünk teremtettek, de nem emberi társként, azaz (ahogy erről már írtam a házasságnál) nem lelki, szellemi és testi (szexuális) társként. Tudom, sokan nem így gondolják, a kínzással szembeni másik végletben élnek: lelki társnak tekintik az állataikat, túlzó gondoskodással.
A harmadik: a kiszolgáltatottság. a bűn (Nóé utáni) újabb eluralkodásával az állatok is két csoportra oszlottak: ragadozókra és zsákmányállatokra. Ki lettek szolgáltatva: az egyik a másik éhségének, a másik az egyik elejtésének. Nyílván láttál már éhes állatot, ahogy élelmet keres, szemében a kiszolgáltatottsággal, ahogy elejt egy másikat, az áldozat szemében a félelemmel, a rettegéssel, a kiszolgáltatottsággal. Borzasztó.
A negyedik: „Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.” Tehát: az ember nem ehet élő állatot, ki nem véreztetett állatot, vagy olyan barbár módon (tartósítás végett) tartott állatot, aminek egyik-másik testré-szét levágták (!!!), de nem ölték meg, hagyták kínlódni a következő étkezésig. Az ókori Izráelben ennek a gyakorlatnak a tiltását törvényre emelték, még az idegenektől is megkövetelték ennek betartását! Semmilyen állatkínzás nem volt megengedett Izráelben! Sőt a vadászat is tiltva volt, főleg Mózestől kezdve. Raj Tamás például negatív hősként említi Nimródot vagy Ézsaút is, akik vadászok voltak.
Az ötödik: a mózesi törvények rendelkezései az állatokkal kapcsolatban. Talán sokan elsiklanak felette, de Isten alkotta meg az első állatvédelmi törvényeket. Már a Tízparancsolatban (2Mózes 20,10) védte az állatokat, és ugyanúgy pihenést biztosított nekik a hetedik napon, mint az embernek. Aztán már a vándorlás során nem hagyta Isten, hogy egy állat büntetlen maradjon, ha elvette egy ember életét (2Mózes 21,28), de emellett az emberi felelőtlenséget is büntette, ha valakinek az állata ember által ásott verembe esett (2Mózes 21,33-34), vagy ha ember megölte valaki más barmát (3Mózes 24,21). Az állatokkal való közösülés halálbüntetéssel járt. (2Mózes 2,19; 3Mózes 20,15-16).
Isten elrendelte a zsidóknak, hogy a különböző vétkekért, különböző áldozatokat mutassanak be, ezek módját pontosan meghatározta (3Mózes 1-7 fejezet; 4Mózes 15;19; 28-29 fejezet). Tehát (hibátlan!) állatok adták az életüket azért, mert emberek vétkeztek, és csak az ő életük elvesztésével tudott az ember Isten előtt megtisztulni. De ez az áldozat csak úgy volt kedves és érvényes Isten előtt, hogy ha csak Őelőtte áldoztak, nincs kétfelé sántikálás, ahogy később a zsidók történetében látjuk (Ámos 5,21-27). De vajon Te, Kriszta, vagy bárki más feláldozná-e kedves állatát a saját bűneiért?
Isten törvényt adott a zsidóknak az állatok megehetősége szerint is, elkülönített tiszta és nem tiszta állatokat (3Mózes 11). Pl. a disznóhús, vagy a tengeri herkentyűk evési tilalmát azzal magyarázzák, hogy azon az éghajlaton nem volt (élelmiszer)biztonságos ezeknek a fogyasztása. Vagy a csúszó-mászó állatok megevésének tiltása az ősi kígyóra (sátán) való visszautalás.
Az állatok megbecsülésének Isten szerinti módja már Mózesnél megjelenik: 5Mózes 22,1-4, vagy „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” (5Mózes 25,4), de láthatjuk ezt abból is, hogy sok-sok helyen beszél az Ószövetség az állatok szeretetteljes megfigyeléséről (Jób könyve, Zsoltárok, Példabeszédek könyve), vagy, ahogy az állatok tulajdonságait megszégyenítésül használja az emberrel szemben: „Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.” (Ézsaiás 1,3); „Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útjait, és légy bölcs!” (Példabeszédek 6,6).
Az én kedvenceim: „Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és ugyanolyan lélek van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság!” (Prédikátor 3,19); „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét.” (Ézsaiás 11,6-8); „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” (Jónás 4,11).
De feltehetnéd a kérdést, hogy ez az Ószövetség, mit mond az állatokkal kapcsolatban az Újszövetség. Sajnos nem sokat, bár itt is megjelennek állatok, pl. a szamár, amelyen Jézus bevonult Jeruzsálembe, vagy a disznónyáj, amelybe Jézus beleküldött egy légiónyi ördögöt, de használta a növény- és állatvilágot a példabeszédeiben is. Milyen kedves példázat ez: „Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül.” (Máté ev. 18,12-14) Jézus a zsidók hétköznapi életéből vette a példákat, hogy érzékeltesse Isten jóságát, szeretetét. Ez a példázat is mindennapi lehetett, az olyan emberről, aki jól bánt a rábízott nyájjal: 1. észrevette, hogy eltűnt egy bárány; 2. a nyájat biztonságba helyezte (hegy); 3. utána ment az elveszettnek; 4. nagyon örül neki. Egyszerűen gyönyörű.
Bár Jézus kimondottan nem adott új parancsolatot a Benne hívőknek arról, hogyan bánjanak az állatokkal. Talán nem is kellett, hiszen a teremtésbeli gondoskodás egyetemes parancs, és úgy gondolom, hogy ha az Ószövetségben állatvédelmi törvényeket adott az Úr, azt nem fogja visszavonni később sem, sőt! (Kivéve a tisztátalant, mert azt megváltoztatta Isten: ApCsel 10,1-16.) Hiszen minden hívőnek ismernie kell a Bibliát, azt, hogy Isten soha nem áll a kegyetlenség, a kihasználás mellé. Legendás történet magyar baptista körökben, hogy egy falun megtért embertől megkérdezik bemerítése előtt, hogy az állatai is azt mondanák-e, hogy megtért? Ugye, Te is érzed, hogy valahogy nem fér össze a hívőség, meg az, ha valaki veri, szidja, rugdossa, éhezteti a saját állatait? Máséról már nem is beszélve…
Hú, rengeteg mindenről lehetne még ezzel kapcsolatban írni, hogy mit tartalmaz az Állatvédelmi Törvény, vagy azokról a borzalmasnál is borzalmasabb bűnökről, amit az emberiség követett el az állatokkal szemben. A levelem elején említett könyvek szerint manapság is 300 milliónál (!!!) több állatkísérletet végeznek a világon, és ennek csak az egyharmada gyógyszerkísérlet, a többi a kozmetikai ipar, a hadiipar, a mezőgazdaság érdekében történik.
Az emberiség nagy része nem is tud erről, vagy a homokba dugja a fejét, vagy nem tud dűlőre jutni magával, hogy ebből mi az, ami megengedhető. Hiszen biztosan kijelenthetjük, hogy Te is, én is, meg a többi ember is azért lehet még életben itt a földön, mert állatokon kikísérletezett gyógyszerekkel meggyógyítottak minket, csillapították a fájdalmunkat, vagy megelőztünk betegségeket a védőoltásokkal, vagy akár az életünket mentették meg gyógyszerrel. Vagy a szívünknek oly kedves kisállatunk gyógyult meg ilyen módon. Akkor most mit mondjunk? Milyen kísérleteket végezhetnek emberek állatokon? Vagy beszélhetnénk az ember mérhetetlen önzéséből fakadó, a gazdagok luxusigényeinek kiszolgálására történő védett állatok tömeges megöléséről, a több ezer már kipusztított állatfajról. Ami talán a leginkább kegyetlen, és a hétköznapi életünket érinti az a nagyüzemi állattartás mocska, embertelensége. A túlnépesedés és a mértéktartás feladásának következménye. És az emberiség azt gondolja, hogy ezzel egészséges táplálékhoz jut. Ugyan már: silány, mesterséges, antibiotikummal dúsított táppal, silány növényekkel etetett, silány körülmények között tartott állatok, silány minőségű, stresszhormonokkal telítődött húsa hogy lenne már egészséges?
Amit biztosan állíthatok, hogy ma már nem kell olyan kozmetikumot venni, amit állatokon teszteltek, mert rengeteg olyan van, ami kísérletmentesen készült. Nem kell állatokat öldökölnünk a szőrméjükért, hogy ne fázzunk a hidegben. Nem kell állatokkal fellépő cirkuszokba eljárnunk. Nem kell szaporítótól vennünk házi kedvencet, amikor kismillió mentett állat van gazda nélkül. Nem kell támogatnunk ezeket. De támogatnunk kell az állatvédelmet. És nem szabad belemenni abba az utcába, ahol álszent módon, mesterségesen szembefordítják az állatvédőket az „embervédőkkel”. Miszerint: aki az állatok védelmével törődik erőn felül, az a rászoruló emberektől veszi el a forrásokat. Ez egy jó nagy butaság, demagóg duma. Én magam is tudok olyan állatvédő szervezetekről, amelyek párhuzamosan szegénysorsú gyerekeket vagy térségeket támogatnak, gyűjtést szerveznek nekik.
Veszélyes és szerintem teljesen összeegyeztethetetlen a Bibliával, amikor mondjuk szószékről halljuk ezt a fajta összehasonlítást, alaptalan vádaskodást. Nekem, és minden józan hívőnek többet ér (mondjuk Valentin napkor), ha egy állatvédelemmel foglakozó szervezetet támogatok, mintsem kapjak az „ünnephez” méltó, túlárazott virágcsokrot, ami elhervad, és kidobásra kerül. Ennél sokkal értelmesebb és értékesebb, ha az emberi faj által először magához szelídített, háziasított, majd felelőtlenül tartott, kihasznált, kidobott állatok (kutyák, macskák stb.) megóvásával, és – a továbbra is aljas emberektől való – megmentésével foglalkozó szervezetnek adományozok. Mert valamit még nem írtam le Neked, hogy a Teremtéstörténetben parancsba adott, feladatul kapott gondoskodás és őrzés az egyenlő a FELELŐSSÉGGEL. Az ember felelős a környezetéért, legyen az természet adta, vagy saját maga által alkotott dolog. Ha így éltünk volna sok ezer éven keresztül, akkor nem kellene már jónéhány évtizede a vészharangot kongatni a Föld állapota miatt.
De ha jól sejtem, akkor most így reagálnál erre: Judit, nekem mondod, pestinek, hogy merre folyik a Lánchíd? J
Szeretettel ölellek: Judit
U.I.: Jaj, ezt majdnem kihagytam! „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen.” (Példabeszédek 12,10).
És egy újabb botlatókő az állat-kontra-embervédőknek: „A spanyol törvények alapján mostantól a háziállatok nem tárgynak számítanak, hanem érezni képes élőlénynek, így a jogi státuszuk is megváltozott. A kis kedvencek jogilag a család tagjai, a tulajdonosok kötelessége biztosítani az állatok jóllétét faji sajátosságaiknak megfelelően, és figyelembe kell őket venni válás, öröklés és gyermekelhelyezés esetén.”