Rendhagyó bizonyságtétel

Mottó: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”

Kedves Kriszta!

Tizenkettedik levelem a rendhagyónál is rendhagyóbb lesz, mert olyan különleges téma kerül az asztalra, amiről nem nagyon esik szó a mi gyülekezeteinkben sem. Most van itt az idő arra, hogy a politika és a keresztények kapcsolatáról írjak, hiszen április 3-án országgyűlési választások lesznek hazánkban. Így most az alábbi összeállítást küldöm Neked levélként. Kérlek, fogadd ezt is nyitott szívvel! Bár kissé szorongva, de szeretettel készült. Főleg, hogy közben háború indult szomszédunkban, Ukrajnában, és nem tudjuk, hogyan befolyásolja ez a mi életünket, a szavazás mikéntjét. De ez még inkább kiélezi a téma fontosságát.

Szeretettel ölellek: Judit

 „Ó, mondd, te kit választanál?”

Amikor készültem ennek a témának a körbejárására, volt aki, azt mondta, hogy hiánypótló lesz, és volt, aki féltett, mert olyan indulatok övezik ezt még hívő emberek között is, hogy jobb elkerülni az emlegetését is. Mindkettő tudatában döntöttem úgy, hogy megpróbálkozunk egy informatív, de nem propagandaszagú, és egyben az istenismeret tudatában átgondolt összeállítással. Senki ne számítson arra, hogy most egyértelmű iránymutatást kap, hogy a szavazólapon melyik oldal mellé tegye azt a bizonyos X-et. Nem. Az a meggyőződésem, hogy a jó Atya azért adott észt mindannyiunknak, hogy egy ilyen kérdésben is önállóan – több oldalról tájékozódva, és korántsem elfogultan – döntsünk. Nem akarom túlmisztifikálni ezt a döntést, de az a rossz hírem, hogy az emberiség nem tanul a történelmi eseményekből, és fennáll annak az esélye, hogy erről is számot kell majd adnunk, mint ahogy minden tettünkről. Ha a gyűlölet vezet minket ebben a kérdésben (legyen az bármelyik oldal felé is), az már rossz, talán kimondhatom, hogy bűn. Mert itt csakis egy vezethet: Isten és honfitársaink iránt érzett felelősséggel választani vagy nem választani. Csak remélni tudom, hogy az alábbi összeállítás segít ebben, és nem elmélyíti az ellentéteket, hanem a bölcs döntés részese lehet. Ezért imádkozom. És erre kérlek titeket is kedves testvérek, hogy ezt tegyétek ti is!

I. A keresztények és a politika – Kelletlen barátság

Tények, gondolatok és igei megerősítés a Biblia és Philip Yancey azonos című könyve alapján.

Az említett könyvben Yancey először bemutat öt megközelítést, ahogyan a keresztények viszonyulhatnak a politikához. Ezt Niebuhr: Krisztus és kultúra c. könyve alapján teszi. Eszerint: 1. Krisztus a kultúra fölött áll: az egyház irányítja az államot, a királyok hódolnak a pápának, pl.: Német-Római Birodalom. 2. Krisztus a kultúra ellen: jellemzően anabaptisták, kvékerek, amisok stb. állásfoglalása ez, amikor kivonulnak a világból, saját ellenkultúrát teremtenek. 3. Krisztus átformálja a kultúrát: a keresztények folyamatosan azon fáradoznak, hogy ők alakítsák a kultúrát, hogy az minél inkább összhangba kerüljön Jézus tanításával. 4. Krisztus szemben áll a kultúrával: alapvetően lutheránus felfogás, miszerint a keresztények két ország polgárai, mindkettőnek engedelmességgel tartozunk, de a két ország időnként konfliktusba kerül egymással, főleg erkölcsi kérdésekben. 5. A kultúra azonosítása Krisztussal: eszerint a teológia összemosódik a politikával, a liberális demokráciában és igazságszolgáltatásban Jézus tanítása teljesedik ki.

Yancey szerint a fő kérdés ez: milyen célokat tűzzünk ki, mi keresztények egy modern demokráciában, egy multikulturális társadalomban, ahol különböző vallások és ateisták élnek egymás mellett?! Megemlíti Jézust, mint aki elfogadta korának vallási kultúráját, és nem lázadt a Római Birodalom ellen; Pál apostolt, aki a kultúrát szembesítette Jézus tanaival, de volt, hogy római polgári státuszára hivatkozott. Yancey ezt állapítja meg dióhéjban: „Az Újszövetség tanítása szerint a kormány szükséges, sőt Istentől elrendelt hatalom, ám semmiképpen nem tekinthető a hit támaszának, ahogy a barátjának sem.”

A világtörténelemben a kereszténység államvallássá válása egy kényszer, és nem meggyőződés alapú lépés volt, és ennek bizonyságai a jó másfél évezred anomáliai, kegyetlenségei, nyomora, az igazi megtérést hirdető és követő csoportok, hitvallók üldözése. Ennek vetett végett a francia forradalom, a szekularizáció. Azóta van, ahol (USA) a vallásszabadság védelmében válaszfal van az egyház és az állam között, van, ahol (kommunista, iszlám) diszkriminálják a kereszténységet, és van, ahol (néhány afrikai ország) kereszténynek kiáltotta ki magát az állam.

Az állam mint intézmény ma már nem vár erkölcsi útmutatást az egyháztól, közvélemény-kutatásokban keresi, hogy mi tekinthető helyesnek és helytelennek, miközben etikai kérdésekben egyre esetlegesebbé válik. Pedig az állam feladata az, hogyan vegye rá az embereket arra, hogy jók legyenek. Ennek ellenére manapság is a kereszténység és az iszlám az, amely igyekszik befolyásolni a kultúrát – sokszor elég különböző erkölcsi alapon (inkvizíció, véres háborúk, nyilvános kivégzések, nők jogainak visszaszorítása stb.). Yancey mégis azt állapítja meg, hogy egy kormánynak sincs szüksége egy vallásra ahhoz, hogy zsarnoki hatalmat gyakoroljon (mivel pont aktuális, nyugodtan ideírhatjuk Oroszországot). Az egyház és állam egyesítésének negatív tapasztalatai miatt, ma már a keresztények is értik, hogy az evangélium alulról építkezik (mivel személyes hit nélkül fából vaskarika), mert ha felülről kényszerítik a népre, az a napnál is világosabb, hogy az nem jó. A nyugati világ – szemben az iszlámmal – elveti az egységes társadalom ideálját, és különválasztotta az államot és a vallást. Ez a „szabadság” persze kockázattal jár, de Európában ma nagyrészt a posztkeresztény kultúra az uralkodó.

Ki kívánna az iszlám országokra jellemző kormányzási forma alatt élni, olyan után áhítozni, amelyik rákényszeríti akaratát a másként gondolkodókra? – teszi fel a kérdést Yancey. Majd ezt írja: „Ha ezt tennénk, elárulnánk a keresztény hit alapítóját, aki ellenállt a világ összes királysága fölötti uralom kísértésének, és akit az erős hatalom mártírként végzett ki.” A kényszer az kényszer, és az nem összeegyeztethető a keresztény hit természetével. A hívőknek kovászként, sóként, világosságot gyújtóként kell élniük a társadalomban, nem elnyomóként, kényszerítő elemként, mert a megsózott, megkelesztett társadalomban patakként folyik át a krisztusi kegyelem, az igazi átváltoztató erő. A keresztényeknek úgy kell képviselniük az erkölcsi értékrendjüket, hogy közben a kegyelem és a szeretet szellemiségét közvetítsék.

Yancey két álláspontot állít szembe. Egy amerikai keresztény vezető szerint „Valódi lelki ébredés csak a törvények reformja után következhet be.” – „Igen veszélyes eltévelyedés, ha a kereszténység létjogosultságát az általa teremtett erkölcsi alappal igazoljuk ahelyett, hogy a keresztény igazságból vezetnénk le a keresztény erkölcs szükségességét.” – int T.S. Eliot.

Változást a személyes meggyőződés indíthat el, Yancey a kegyelem legnagyobb ellenségének a politika és a vallás összekeveredését tartja, mert a politikát nem a kegyelem mozgatja, hanem az érdek és a hatalom. Még akkor is, ha Isten tudta vagy megengedő akarata nélkül nincs hatalma senkinek sem a földön. Nagyon veszélyes, ha az egyház hatalmánál fogva túlzásokba esik. Kálvin korában kötelező volt templomba járni, bárkit behívhattak a hivatalokba a hitéről faggatni, még az is elő volt írva, ki milyen színes ruhát viselhet, és mit ehet. Yancey felteszi a kérdést, hogy vajon az erkölcsi jogok csatamezején érdemes vívni a harcot, vagy inkább küldetésünk betöltésén, a kegyelem illatának széthintésén? Idézi Newbigin professzort: „Beülhet-e az ember Pilátus székébe, amikor az megüresedik, ha különben a kereszt útján jár?”

Végül öt következtetést von le arra nézve, hogyan viszonyuljon a politika világához egy hívő.

1. „A demokrácia megköveteli tőlünk, hogy akkor is elismerjük embertársaink jogait és méltóságát, ha mélyen nem értünk egyet velük” (pl. homoszexuálisok, abortusz korlátozása). Meg lehet (kell) próbálni meggyőzni őket, de nem kényszeríthetünk senkit semmire. Jézus is felhívta a figyelmet az igazságtalanságokra, és azok következményeire, de soha nem kényszerített senkit semmire.

2. „A keresztények bölcsen ítéljék meg, miért érdemes küzdeniük!” – itt megemlíti az amerikai szesztilalmat, amit az egyház kezdeményezésére vezettek be, de visszaütött a kényszer. Nem véletlenül. Nem inni is csak meggyőződésből lehet, kényszerből nem megy. Meddő harc volt. Inkább olyan területeken kezdeményezzünk változást, ami az evangéliummal összhangban van. Pl. szegények, hajléktalanok ügye, özvegyek és árvák védelme, az egészségügyi ellátás ügye, környezetvédelem, gyerekek jogai.

3. „A keresztényeknek okosan kellene harcolniuk.” – mint a kígyók, de szelíden, mint a galambok. Ne riogassuk az embereket azzal, hogy Isten ezt vagy azt így vagy úgy, de jól megbünteti majd. Ez aláássa a hitelünket. De találékonyak lehetünk pl. a börtönmisszióban, az erőszakmentességben, a jótékonykodásban (szigorúan átlátható módon), az ökumenében.

4. „A kultúra alakításában részt vállaló keresztényeknek különbséget kell tenniük erkölcstelenség és törvénytelenség között.” A Tízparancsolatból a „Ne lopj” és a „Ne ölj” tételeken kívül nincs semminek nyoma egy törvényben sem a nyugati világban. Pl. a „Ne kívánd”-ot törvénybe lehet-e foglalni, vagy Isten szeretését? A büszkeséget Yancey csaknem a bűnök legrosszabbikának tartja, ezt be lehet-e törvénnyel tiltani? A Hegyi beszédet törvényerőre lehet-e emelni? „A keresztényeknek kötelességük engedelmeskedni Isten parancsainak, ám ebből még nem következik, hogy törvényre is kell emelni ezeket az erkölcsi elveket.” C. S Lewis annak idején a válás megengedéséről úgy gondolkodott, hogy miközben erkölcsi alapon ellenezte, úgy vélte, hogy a keresztényeknek nincs joguk ráerőltetni a társadalomra az erkölcsi meggyőződésüket! (Már megint a belülről fakadó meggyőződésnél és fékeknél vagyunk.)

5. „Az egyháznak óvatosan kell alakítania kapcsolatát az állammal.” Jézus nem államformát alapított, hanem tanítványságra hívott. Hinteni az igét, tanítani, számon kérni az egyes embereket lehet, de nem kormányokat, hivatalokat, bíróságokat. Nem lehet erőszakosan kereszténnyé tenni egy országot sem. „Ha az egyház a széles körben értelmezett kultúra megreformálását tűzi ki céljául, azzal azt kockáztatja, hogy elhomályosul a kegyelem evangéliuma, és ő maga is csak a hatalmi harc egyik résztvevőjévé válik. … mert a politizáló vallás mindig a legkisebb közös nevezőt keresi.”

Remélem, hogy ez a kis könyvösszefoglaló jó támpontokat adott a politikához, azok céljaihoz, képviselőihez való átgondolt hozzáálláshoz.

Talán többen emlékeznek Dr. Almási Tibornak arra a tanítására, amiben arról beszélt, hogy Isten a mózesi törvényekkel megadott egy zsinórmértéket a zsidóknak, azt tovább vitte az Úr Jézus tanításaival, majd az apostolok tanításaival, akik már a jézusi tanítást az akkori korra alkalmazták. És az utánuk jövő számos generációnak napjainkig az a feladata, hogy ezeket az újszövetségi tanításokat mindig a saját korukra alkalmazzák, azaz, húzzák tovább a zsinórmértéket, amit Isten elkezdett jó pár ezer évvel ezelőtt. Ezért tartom fontos, majdhogynem egyetemes jellegűnek azt a tanítást, hogy ránk, újszövetségi hívőkre nem vonatkozik szó szerint az Ószövetség, és az újszövetségi tanítást is – mivel minden hívő emberben a Szentlélek lakozik, Ő ad tanácsot, Ő igazít útba, Ő vezet – mindig a saját életünkre, a mi korunkra kell alkalmazni. Üzenhet, taníthat, figyelmeztethet, feddhet Isten az ószövetségi igék, történetek által? IGEN! Hiszen jól tudjuk, hogy: „Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak. … Se a Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. … Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” (1Kor 10, 6-9-11) és „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (1Tim 3,16-17) – írta Pál ez utóbbit, és abban az időben mi volt a teljes Írás? Az Ószövetség. De mi már az Újszövetség részesei vagyunk, akik élő kapcsolatban vagyunk Jézus Krisztus áldozata árán az egy igaz Istennel.

Ránk az Úr Jézus által meghatározott magasabb erkölcsi mérce vonatkozik, de az csak úgy működik, ha a krisztusi lelkület bennünk van! Nem a parancsszóra nem ölünk, nem lopunk, nem paráználkodunk stb., nem a mózesi törvények alapján cselekszünk, hanem mert Krisztus él bennünk! „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12); „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!” (Mt 5,41); „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,44-48). Ez mind jóval felülírja a mózesi törvényt. És bizony sokszor mennyei vezetést igényel, mert nincs nevesítve, hogyan tudunk jól és jót tenni, mert ez viszonylagos: mi az és meddig tart a második mérföld, hogyan szeressünk, ha ellenséges valaki velünk. Ezek húsbavágó dolgok.

Miért is írtam ezt le? Mert a politika és keresztények viszonyában is ezt az utat kell követnünk, a mai korra alkalmazni a jézusi tanítást, tovább húzni a zsinórmértéket, és ezt nem ússzuk meg az isteni vezetés elkérése, felismerése nélkül. Nálunk demokrácia van, ehhez kell igazodnunk a hatalomról szóló igék fényében, és aktualizálásával.

Hogy mit takar az a jelző, hogy keresztény, azt nagyjából tudjuk. De mi a politika jelentése? Nagyon röviden: „A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat. A közösség tagjainak joga és kötelessége a közügyekben részt venni, hogy jó döntések születhessenek. Politikai cél a társadalom működésével kapcsolatos legkedvezőbb szabályozás létrehozása, működtetése, mely biztosítja a társadalom működésével kapcsolatos érdekeket; vagy egy törvényesített elnyomó uralmi rendszer biztosítása.” (Wikipédia)

Képtelenség itt felsorolni azt, amit az emberiség történelméről tanultunk az iskolában. Hogy alakultak ki a különböző társadalmak, azok közélete, politikai élete. Nagyon röviden: a bibliai korban a zsidó néppel Isten szövetséget kötött (Ószövetség), ők Mózestől, a Tízparancsolattól kezdve Isten által alkotott törvények szerint éltek. Ez tehát teokrácia volt, amelynek Isten volt az alkotója, de emberek által működött. (A zsidók életében nem volt demokrácia.) A bajok mindig akkor jöttek, amikor a zsidó nép eltért a szövetségtől. És nem csekély tény, hogy a „Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás!” (1Sám 8,5/b) – tehát az idomulás kívánsága (mégha teljesítette is Isten) igencsak sok próba elé állította a népet, itt kezdődött az igazi izráeli „politikai hullámvasút” (egyik Isten útján járt, az őt követő nem, aztán megint igen…), majd az ország kettészakadása, a fogság, az újjáépítés, végül az a kb. 400 év, amiről hallgat a Biblia, amikor nem volt Istennek prófétája, akinek a történetét érdemes lett volna feljegyezni, hanem olyanok uralkodtak Izráelben, akik betiltották az istentiszteletet a templomban, akik ellen nemzeti felkelések törtek ki, majd megérkezett a Római Birodalom, és Izráel egy leigázott, némi helyi hatalommal rendelkező birodalmi rész lett.

Az Úr Jézus ebbe a politikai helyzetbe született bele. Yancey már írt arról, hogy Jézus hogyan viszonyult a környezetéhez, a rómaiakhoz és a saját népének vezetőihez, mi módon foglalt állást a politikai hatalommal kapcsolatban. Ehhez kigyűjtöttem még néhány igeverset. Így:

Általában a hatalomhoz: „Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” (Mt 22,21)

Heródeshez, a rómaiak bábkirályához: „Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.” (Lk 13,31-33)

A farizeusokhoz, az ő lelkületükhöz, akik a nép vallásos vezetői voltak: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol. Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.” (Mt 12,30-32); és a Mt 23-ból a Jaj néktek farizeusok kezdetű kőkemény jézusi beszéd (vak vezetőkről, felmagasztalásukról, meszelt sírokról), melynek summája: „Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől?” (Mt 23,33)

Pilátushoz, a rómaiak helytartójához: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked:” (Jn 19,11).

Itt a feladat: gondolkodjunk a Lélektől vezetve, hogy Jézus a mi korunkban, a mi körülményeink, lehetőségeink között milyen felelősséggel bíz meg minket egy országgyűlési választáson. Ehhez a következő két pontban leírtak is megpróbálnak még segítséget nyújtani.

II. Bacsó Benjámin (akkori teológushallgató, azóta lelkipásztor) 2010. április 11-én itt,

a Budai Baptista Gyülekezetben elhangzott igehirdetésének kivonata.

Azon a napon szintén országgyűlési választások voltak, és ez is témája volt a prédikációnak, amelynek most a szerkesztett változatát adjuk közre, amelyből kimondottan az akkori választással foglalkozó gondolatokat idézzük.

Alapige: Zakariás könyve 3. fejezet

„Itt az idő?” Meg kell vallanunk, hogy sajnos ezek az idézőjelek most lekötik a figyelmünket. Volt időszak a történelemben – nevezzük középkornak –, amikor az egyház nagyon is belefolyt a politikába és nagyon is összefonódott egyház és politika. És amikor lázadtak az emberek, akkor nemcsak a politikusaik ellen lázadtak, hanem az egyház ellen is. „Radikális változást!” Ezek az idézőjelbe tett mondatok kötik le ma a figyelmünket. Mindenki tudja, hogy ezek pártszlogenek. Ha sétálunk az utcán, akkor óriásplakátokon olvashatjuk ezeket a mondatokat. Én, amikor eljöttem ide ma reggel, akkor ott volt bennem ez a gondolat, hogy kedves Gyülekezet, mennyire köti le a figyelmünket ma délelőtt a nap eseménye, a választás? Mennyire tudunk ettől majd odafigyelni Isten igéjére? Mennyire ragadja meg a mi gondolatunkat az, hogy ki fog hatalomra kerülni? Ki lesz az a párt, amelyik több mandátumot szerez, amelyik több százalékban fogja magát képviseltetni a parlamentben? Úgy gondolom, hogy mindannyiunkat foglalkoztatnak ezek a kérdések. …

A zsidó nép is várta a „Sarjadék” eljöttét, aki szabadulást hoz majd a népnek. Jósua idejében is várták, hogy majd jön egy igazi vezető, jön, akit a Biblia úgy nevez, hogy Sarjadék, és majd ő akkor még inkább erősíteni fogja nemcsak a templomépítést, hanem ezt a népet is. Össze fogja fogni. Szabad lesz a zsidó állam. És mit gondolnak a testvérek – visszatérek a kérdésemhez –, ki volt az, akit ez a Sarjadék rejt? A testvérek mondják, hogy az Úr Jézus. De hát nem így gondolták a zsidók. Ugyanis ha megnézzük, akkor nagyon nagy reménységet fűztek egy emberhez, akinek az volt a neve, hogy Zerubábel. Ő volt az, akinek a neve azt jelenti, hogy babiloni sarjadék. Ő volt az, akiben ezek az emberek reménykedtek. Hoppá, na, itt álljunk meg! Politikai választások vannak Magyarországon. Nagyon nagy kérdés az számomra, hogy keresztény emberek mennyire bonyolódnak bele egyrészt a politikába, másodrészt kit értünk mi a Sarjadék alatt? Kit értünk alatta? Hiszen mi is szeretnénk boldogok lenni, szeretnénk jól élni, szeretnénk, hogyha békesség lenne ebben az országban és mi is várjuk, hogy majd jön valaki, aki majd elhozza ezt a jobb jövőt, ezt a szebb jövőt, ezt a boldog jövőt, talán már szeretnénk, hogy boldog jelen lenne. És nagyon nagy kérdés nekem, hogy kit értünk ezalatt? Miben reménykedünk, hogy ki lesz ez a sarjadék? Hiszen ez fogja eldönteni azt, hogy mennyire folyunk bele különféle világi dolgokba, mennyire bízzuk rá a mi reménységünket ezekre az emberekre, mennyire engedjük, hogy emberekben reménykedjen a mi szívünk. Ezek az emberek itt reménykedtek nemcsak Istenben, hanem emberekben is. Emberekben reménykedtek. És tudjuk azt, hogy ez a reménység igenis megszégyenítette őket. Ahelyett, hogy Istenbe vetették volna reményüket, és a prófécia beteljesedését, Jézus Krisztustól várták volna, ezek az emberek csak a közeljövőre láttak és csak egy emberbe vetették a hitüket, csak egy emberre néztek.

Nagy tanulság ez nekünk, nagy tanulság ez nekem. Én is – be kell, hogy valljam – igencsak szeretek a napi dolgokkal foglalkozni és igencsak szeretek elmélyedni különféle olyan eseményekben, amik napjainkban zajlanak. Be kellett látnom azt, hogy bizony én is túlságosan belefolytam olyan dolgokba, amik igazából talán rajtam kívül állnak. Igazából fontos, hogy válasszunk, de nem olyan fontos, hogy kire bízzuk a mi reménységünket. Nem olyan fontos mint az, hogy a Sarjadékot Jézus Krisztusban lássuk! Nem olyan fontos mint az, hogy a mi reménységünk tárgya egyedül Ő legyen! Nem olyan fontos! Nem olyan fontos, mint Jézus Krisztus! El tudjuk ezt mondani, vagy annyira leköti a figyelmünket, hogy már nem is látjuk ezt? Annyira elmélyedtünk, annyira elmerültünk, hogy mondjuk, hogy Jézus Krisztus a legfontosabb! De már ez a meggyőződés elhalványult. De ez a meggyőződés már talán nem is meggyőződés, hanem egy jól hangzó szlogen, egy olyan szlogen, amit elvárnak tőlem. Egy olyan elvárás, amit mondanom kell. Én nem szeretném, ha ilyen lenne ez a gyülekezet! Nem szeretném, ha én magam ilyen lennék, aki azért beszél, azért mond ilyeneket, mert egy jól hangzó szlogen. Mert a testvérek, akik itt ülnek, ezt várják el, hiszen ő van a szószéken. Mert a testvérek ezt várják el, hiszen egy gyülekezetbe járunk. Nem! Én azt akarom, hogy ez egy meggyőződés legyen, hogy mi, akik keresztény emberek vagyunk, igenis merjük kimondani azt, hogy a mi egyetlen reménységünk Jézus Krisztus! A mi reménységünk nem földi emberektől függ, nem a választás eredményétől függ, nem attól függ, hogy ki fog hatalomra kerülni, hanem egyedül Jézus Krisztustól! Egyedül tőle. Mert mondok én valamit: nem biztos, hogy az a párt fog nyerni, akire szavazunk. Na de akkor mi van? Elvesztjük a reménységünket? Elvesztjük a hitünket? Vagy lehet, hogy az a párt nyert, akire szavaztunk. És akkor mi van? Akkor benne fogok reménykedni? Sokszor beszélgetek idősebb emberekkel, akik már több szavazást, választást megéltek, mint én és nézek statisztikai adatokat, ahol a politikusok népszerűségi indexe eléggé alacsonyan van. És látok keresztény embereket, akik az ő reménységüket ennek ellenére mégis emberekre bízzák. Emberektől várják azt, hogy majd ők boldogok lesznek, na majd ők szabadabbak lesznek, na majd nekik jobb lesz és elfelejtkeznek arról, hogy ki a mi egyetlen reménységünk. És teljesen mindegy az, hogy ma este ki fog nyerni, mert attól még nekünk ugyanaz marad az egyetlen biztos alapunk: Jézus Krisztus! Bíztatom a testvéreket arra, hogy legyünk jó reménységgel, de azért, mert van egy Krisztusunk, aki önmagát nem kímélte – erre emlékeztünk Húsvétkor – annyira szeretett bennünket. Ő akar rólunk gondoskodni, Ő akar bennünket vezetni az Ő útján. Ámen.

Külön köszönet Páva Ibolyának, aki fáradtságot nem kímélve begépelte Bacsó Benjámin egész prédikációját!

III. Végül egy összeállítás a gyülekezet néhány tagjának vallomásából,

arról, hogy ők, mint hívő keresztények, milyen elvek, tapasztalatok, netán isteni vezetés alapján szavaznak a közelgő országgyűlési választásokon, mit vesznek figyelembe, amikor valamelyik irányzat mellett voksolnak. Minden írás név nélkül jelenik meg. Nem azért, mert ennek titkos magánügynek kellene lennie, hanem azért, mert a mai hazai politikai viszonyok rémes indulatokat gerjesztenek bennünk, és nem szeretném, ha ebből bármilyen személyeskedő, értelmetlen vitatkozás, netalán veszekedés, hovatovább kipellengérezés, meghurcolás bontakozna ki. Ez lenne ám az igazi bűn. Ezek csak egyszerű látleletek arról, hogy a gyülekezet tagjai hogyan vélekednek ebben a témában. Ismerjük egymást? Most egy kicsit megismerhetjük egymás nézetét, de név nélkül. És ebből természetesen tanulhatunk, következtetéseket vonhatunk le, akár el is gondolkozhatunk, hogy minket mi vezet, mi irányít, mi befolyásol az adott választásban.

1. „Vannak bibliai alapelvek, amiket jó, ha egy párt vagy egy-egy személy képvisel. Itt alapvető az igazságosság és a kiállás azokért, akik nem tudnak kiállni magukért, pedig szükségük lenne rá. Az is itt van, hogy a gondolkodásmódjuk Isten törvényeivel összeegyeztethető legyen. Viszont ilyen a politikában nincs, ez teljesen elképzelhetetlen a számomra. Amit én látok, az csak egy nagy színjáték, amit demokráciának hívunk, bármi legyen is mögötte. Szóval arról teljesen letettem, hogy ilyenek alapján szavazzak. Ami nekem fontos, hogy a demokráciának az alapvetései tudjanak érvényesülni és így egy kis beleszólásom nekem is lehessen a dolgok alakulásába a végén. Ennek jelenleg a legjobb eszközének azt látom, ha az ország vezetői megfelelő ellenőrzés alatt vannak, nem tehetnek meg bármit. Viszont azért azt fontos figyelembe venni, hogy a Biblia nem politizál. Pál idejében nagy keresztényüldözés volt, de Pál jóformán nem is említi ezt. Amikről tanít, akkor az államformától, aktuális vezetőtől független parancsokat, iránymutatást ír le. Nekünk is ezekkel kell foglalkoznunk, aztán szavazunk valakire, akit jónak gondolunk vagy a legkevésbé rossznak, úgysem számít, nem ez lesz számon kérve rajtunk.”

2. „Én ilyen módon döntök, amikor szavazni fogok: Számomra a kormány fő feladata, hogy úgy működtesse az országot, hogy az mindenkinek jó legyen: aki eleve jól van, azt ez kevésbé érdekli, de aki nehéz helyzetben van, szenved (szegény, beteg, stb.), azoknak legyen könnyebb az életük, legyenek az ő terheik kicsit könnyebbek. Mivel nekem ez a fontos, ezért olyan szakértőkre figyelek, akik nálam jobban meg tudják ezt ítélni, pl. sok alapítvány vezetőjével beszélgettem. Ezek alapján nekem egyértelmű, hogy melyik X a megfelelő választás, nagyon egységes válaszokat kaptam.

Most mindkét miniszterelnök-jelölt a kereszténységét is reflektorfénybe teszi, de egyszerűen nem hiszem, hogy összefügg az ország vezetőinek a hite az ébredéssel vagy a kereszténység terjedésével. Sőt, épp ellenkezőleg: Iránban, Afganisztánban, Kínában terjed a kereszténység legjobban. Ezzel persze nem azt mondom, hogy akkor mi is szavazzunk diktátorokra, de azt merem mondani, hogy imádkozzunk „legyen meg a te akaratod” szívvel...”

3.„Hogy mi alapján döntök, mielőtt X-elek? Először is, próbálok ebben is Istenre figyelni, még jóval a választások előtt, hogy milyen „szelek” fújnak. Próbálok információkat szerezni a médiából, és azt már megtanultam, hogy nem az a keresztyén ember, aki annak vallja magát, hanem az, aki nem a világ értékrendjéhez igazodik.

Egyesek szerint hívő embernek nincs is mit keresnie a politikában. Véleményem szerint pedig addig jó, míg hívő emberek is kapnak néhány széket a törvényhozásban. Nem véletlenül írom, hogy HÍVŐ emberek. Ez nem azt jelenti, hogy ők tökéletesek, de igyekeznek a Biblia igazságaihoz, értékrendjéhez igazodni. Azokat a pártokat, amelyek bizonyos szempontokból a Bibliával szembe mennek, azokat egyből kizárom a fennálló lehetőségek közül. Nagyon keveset nézem a TV-t, de bőven elég ahhoz, hogy megszólalásaikból a világ új rendjéhez való igazodásukhoz következtetni tudjak értékrendjükre, gondolkodásmódjukra. Beszédstílusuk, modoruk is sok mindent elárul, nem is beszélve arról, hogy milyen indulatok jönnek ki belőlük olyankor, amikor sértve, bántva érzik magukat, és hogy viselkednek olyankor. Mindezeket figyelni szoktam, és ezek alapján szoktam dönteni, mivel tudom, hogy attól függ népünk jólléte. Ha az Országgyűlés „istentelen” törvényeket szavaz meg, az sajnos rettentően rossz következményeket fog maga után vonni. Mindezek mellett, imádkozom azért, hogy a választásokon is az a párt győzzön, amelyiket az Úr a kormányzásra a legalkalmasabbnak látja.”

4. „Több szempontot mérlegelek, ebben a sorrendben:

1. Melyik párt vagy pártszövetség értekrendje áll közelebb az én értékrendemhez. Nem csak szavak, hanem tettek szintjén is.

2. Melyik kormányprogrammal érték jobban egyet. Mit tudnának ebből ténylegesen megvalósítani. A hatalomra kerülést vagy hatalomban maradást mire használnák még a meghirdetett terveiken túl.

3. Melyik párt vagy pártszövetség tudna jobban összhangot elérni a társadalmi csoportok érdekei között. Kik figyelnének jobban a szakmai szervezetekre, érdekképviseleti szervezetekre, kik támogatják a társadalmi vitát.”

5. „Arra, hogy hogyan fogok szavazni az egyik kiindulópontom, hogy a politika tapasztalati műfaj – tehát a már elhangzott politikai nyilatkozatokból, beszédekből, jobb esetben konkrét intézkedésekből, törvényhozásból igyekszem kiindulni. Spekulálni a jövőre vonatkozólag természetesen szabad, és bizonyos keretek között érdemesnek is tartom egészen addig, amíg nem hagyjuk figyelmen kívül, mi történt a közeli és távolabbi múltban. Személy szerint úgy látom, hogy a mai magyar politika megértéséhez legalább a kiegyezésig (1867) szükséges visszamenni, de talán azzal sem mondok nagyot, ha a mohácsi csatát említem (1526).

Ezzel együtt néhány szempontot említek, amiknek egy része közvetlenül köthető a hitvallásunkhoz, másik része pedig az általam értelmezett magyarságtudathoz. Tehát olyan pártra szavazok szívesen, amelyik a bibliai házasságmodellt (nő és férfi) támogatja; kiáll a határon túli magyar nemzetiségűekért; védi nemzeti szuverenitásunkat, a nemzeti vagyont és értékeket, valamint határainkat; ésszerűen támogatja a gyermekvállalást és a munkahelyteremtést; nincs önkényuralmi múltja; és megfelelően képviseli országunk érdekeit a külső hatalmak felé.”

6. „Gyermekkoromban gyakran hallottam azt a mondást, hogy hinni csak a templomban kell. Azt gondolom, hogy a hívő ember, a templomban tanult értékrendet, a hétköznapokban a munkahelyén, a társadalmi, és közéletben is vallja. Nekem is az a vágyam, hogy a hétköznapokban is úgy éljek, illetve olyan döntéseket hozzak, amivel ezt az értékrendet a legjobban képviselni tudom. A Biblia véleményét világosan ismerhetjük, Istenhez, embertársainkhoz, és idegen, szellemi hatalmasságokhoz való megfelelő hozzáállásunk kérdéséről, erkölcsi kérdésekről, az élet védelmének kérdéseiről, munkáról, családjaink és népünk iránti érzett felelősségről. Felelősségemnek érzem az országgyűlési választásokon olyan irányzat támogatását, ami ehhez az értékrendhez a legközelebb áll.”

7. „Kire szavazzak, és miként? Azt gondolom főleg a miként az irányadó. Isten Igéje világos útmutatást ad számunkra. Bizony a sátán nagyon is munkálkodik ilyenkor is, és valljuk be, sokszor egészen jó eredménnyel. Számomra az a legnagyobb tanulsága a szavazásnak, főleg az eredményének, hogy nagyon könnyen ébred a szívünkben düh, harag, netán gyűlölet, ha nem ez vagy az a párt, vezető nyer, akire szavazunk. Itt máris győzött a sátán, hiszen elérte a célját, a szeretet megsemmisülését, és a lenti Ige máris a porba hullt. Azt gondolom, mindenki menjen el, szavazzon igei látása, lelkiismerete szerint arra, akire voksolni szeretne. A lényeg, hogy megértsük a végén, hogy az eredmény kizárólag az Úr akarata szerint alakul majd, és higgyük el, hogy Isten bölcsebb a mi politikai meggyőződésünknél, és vegyük figyelembe, hogy Jézus soha nem politizált, akkor sem, ha népét igazságtalan életformára kényszerítették. „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket.” (Rm 13,1-2)”

8. „Őszintén bevallom, nagyon nem szeretem a választások előtti kampányidőszakot. A különböző oldalak egymásra mutogatnak, gúnyolódnak, lejáratják egymást. A gyerekeim kérdezgetik, „mi az a vicces plakát, anyu”? És akkor magyarázzam el, hogy felnőtt emberek úgy vitatkoznak, hogy lejáratják egymást. Gyerekes és undok időszak ez. Jézus nem félt vitázni! Számomra egy olyan kampány időszak (meg egyáltalán egy olyan országgyűlés) tetszene igazán, ahol tudnak vitázni! Nincs olyan ember vagy párt a földön, akinek mindig igaza lenne, de rengetegek tanulhatunk egymástól. Olyan pártra szeretnék szavazni, amelyik nyíltan, de helyesen vitázik, megmutatja, mit épít, akkor is, amikor nincs hatalmon és az emberekkel, nem pedig a többi párt legyőzésével tölti ezt az időszakot. Vajon találok ilyet?”

Tudom, kissé hosszúra sikerült ez az összeállítás, de talán megmarad nekünk úgy, hogy minden négy évben elővesszük, és át- vagy éppen újragondoljuk, hogy miként is szavazzunk.

„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” (ApCsel 5,29)

Szeretettel készítette: Ádány Judit

„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére” (Zsolt 1,1)

„Hatalmasan uralkodik mindenkor, szemmel tartja a népeket, hogy ne kelhessenek föl a lázadók. (Szela.) Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon. Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt. Hálóba kerítettél minket, nehéz terhet raktál a hátunkra. Embert ültettél a nyakunkra, hol tűzbe, hol vízbe jutottunk, de kivezettél, és felüdültünk.” (Zsolt 66,7-12)

„Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját, aki pedig könyörül a szegényen, az dicsőíti. … Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek.” (Péld 14,31,34)

„Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! Nyisd meg szádat, ítélkezz igazságosan, juttasd igazához a nincstelent és a szegényt!” (Péld 31,8-9)

„Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (1Pt 2,13-17)

„Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.” (Fil 3,20-21)