Sokáig vártam, mire nyélbe ütöttük ezt az interjút kedves barátommal és Krisztusban igaz testvéremmel, Sonkolyné Ágival. Sokáig, mert vártam-vártuk, hogy férje is megtérjen, és akkor, a nagy örömben, közösen írhatták volna meg. A megtérést most is várjuk, nem lankadunk! Ágit sokszor hallottuk már bizonyságot tenni, nem ismeretlen ő a testvérek előtt, mégis más vallani az eddig megtett életútról, megmutatni jobban azt a hátteret, azokat a kanyarokat és egyeneseket, ahogyan Isten elvezette eddig. Mi olyan „egy alomból” valók vagyunk – együtt jártunk Nagy Zsuzsa és János istenkereső házicsoportjába –, a világból tértünk meg, a kezdetektől ismerjük egymás életét, együtt merítkeztünk be, és már több mint harminc éve figyelemmel kísérjük a másik életét. Mégis jó volt olvasni ezt a vallomást. Kívánom, hogy mindenki a maga módján tanuljon belőle!

2022 4 13

– Kérlek, beszélj arról, hogy mikor, hol és milyen családba születtél, kik voltak szüleid, hogyan és hol teltek gyermekéveid?

Egyszerű családban születtem 1958. szeptember 30-án. Édesanyám ápolónő volt, édesapám technikus. Nagyszüleimmel és dédanyámmal éltünk egy két és félszobás lakásban. Nálunk hagyomány, hogy együtt él a család, nekem ez megszokott, azóta is. Ápoltuk az időseket, és a nagyszüleim segítettek felnevelni engem, mivel édesanyám három műszakban dolgozott, erre szükség is volt. Testvérem nincs, édesapám szívbeteg volt, nem vállalt több gyereket.

– Jártatok-e gyülekezetbe? Milyen élményeid vannak ezzel kapcsolatban? Mi határozta meg az ifjú éveidet?

Nem jártunk gyülekezetbe, bár édesanyám a háború után megtért, de valahogy visszakeveredett a világba, de gyerekkoromban erről még nem tudtam semmit. Édesapám katolikus volt, de nem járt templomba. Gyakorlatilag Istenről, Jézusról nem is tudtam szinte semmit. A kamaszkoromat, ifjabb éveimet a magány jellemezte. Meghalt a nagyapám, akit nagyon szerettem, de a legtragikusabb az volt, hogy tizennégy éves koromban édesapám is meghalt. Mivel testvérem nem volt, így maradt a világ, a társaság, a bulik, és minden olyan öröm, amit ma értéktelennek tartok, de akkor létfontosságúnak tűntek.

– Hogyan alakultak iskolás éveid? Milyen szakmát tanultál és miért azt? Hol dolgoztál-dolgozol világi munkahelye(i)den?

Általános iskola után a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban tanultam tovább. Jó tanuló voltam, felvettek, akkoriban ez elég jó gimnáziumnak számított. Édesapám nagyon szerette volna, ha diplomát szerzek, de sajnos még az első gimnáziumi évemet sem élte túl. Mindig ápolónő szerettem volna lenni, már gyerekkoromban is. Körülöttem mindenki keservesen élte meg a munkahelyén töltött időt, egyedül anyukám szerette nagyon a munkáját, és ez hatással volt rám. Sokszor bementem hozzá a kórházba, minden nyáron érettségiig dolgoztam ott egy hónapot, és valahogy mindig tudtam, hogy ez az én világom.

Mivel édesapám már meghalt, a gimnázium után ápolónő képzőbe mentem. Igaz, mindenki bolondnak nézett emiatt. Akkoriban ez eléggé lebecsült, szégyenletes munkának számított. Az igazgatónő behívatta anyámat, hogy ne tegye ezt velem, szerezzem meg a diplomát, ez rémes hogy belőlem nővért akar faragni. Persze anyám mérges lett, vita volt, szegény igazgatónő nem tudta, hogy az anyukám is nővér. Szóval beiratkoztam a nővérképzőbe, vörös oklevéllel végeztem. Élveztem minden percét. Az ORFI-ban helyezkedtem el, a sebészeten. Azóta is ott dolgozom, most Irgalmasrendi Kórháznak hívják. Ez volt az első és utolsó munkahelyem is. Igaz ez ma már nem érdem, de miért változtatnék azon, amit nagyon szeretek, és jó helyem volt, van ott.

– Mikor és hogyan találtatok egymásra férjeddel? Hogyan vezetett Titeket Isten a párválasztásban? Hol és hogyan indult közös életetek?

A férjemet, Lacit a világban ismertem meg. Tizennyolc éves voltam, és bár édesanyám addigra visszatért az Úr útjára, és a kedvéért néha elmentem a gyülekezetbe (Sréter Feri bácsiékhoz), sőt még ifire is járogattam oda, nem érintett meg az Ige akkor még. Szóval Isten vezetéséről igazából szó sem volt. Egészen pontosan valamilyen vészcsengő megszólalt bennem, utólag gondolom a Lélek hangja volt, de nem törődtem vele. Ebben a lakásban kezdtük meg a közös életünket, anyukámmal és nagymamámmal. A férjem eleinte postán dolgozott, motoros postás volt, én meg a kórházban dolgoztam.

– Hogyan történt megtérésed, milyen út vezetett a Megváltóval való találkozásodhoz? Hol és ki által történt a bemerítésetek? Hogyan hatott ez a családi életedre?

Hogyan tértem meg? Ez nagyon bonyolult, Istennek nagyon sok munkájába került, hogy megértesse velem, hogy Jézus az élet egyedüli értelme. Már említettem, hogy anyukám kedvéért jártam istentiszteletekre, és mivel kevés időm volt (vasárnap is dolgoztam ugyanis, mert a nővérképzőt munka mellett végeztem), egy hónapban csak egy szabad vasárnap járt, elhozott ide, a budai gyülekezetbe, mivel ez közel volt hozzánk, és a kedvéért el is jöttem. Szakács bácsi volt akkoriban a lelkipásztor. Nagyon szerettem, sokat beszélgetett velem, hol az irodában, hol a lakásukon is. Marika néni is nagyon barátságos volt, úgy éreztem, itt szeretnek, és biztonságban vagyok. Nem jártam itt ifire, egy-két alkalmat kivéve, de nem illeszkedtem be. Fontosabb volt a világ, eszemben sem volt megtérni. Mégis, az első igemagok itt keltek ki bennem, még ha nem is tudtam róluk.

Éltem az életem, ahogy tudtam. Megszületett Tamás, majd Eszter lányom. Az évek alatt azonban nagy bajok jöttek. A férjem rákapott az italra, és hónapról hónapra többet és többet ivott. Nem is értettem. Akkoriban Hidegkúton volt motoros postás, és még kevés ház épült ott, családias légkörben mindig kínálgatták a postást: Igyon Lacikám, csak egy kupicával... Később már akkor is ivott, ha nem kínálták. Nem volt agresszív soha, nem kiabált, nem szólt egy szót sem, de nekem ez nem ment. Nagyon nem. Se érzelmileg, sem anyagilag. Rengeteg fegyelmit kapott, rengetegszer elszámolta magát. Összeomlott a kis világom. Hétvégén viszont béke volt. Akik ismerik, tudják, hogy egy rendes ember lakik benne, és ilyenkor szép volt az élet. A gyerekekkel foglalkozott és szerette őket.

Közben a nagymamám is fekvőbeteg lett, itthon ápoltuk anyukámmal. Ekkor azonban kiborultam. Három műszak, kemény fizikai munka, itthon csak a stressz, nevelni a gyerekeket, ápolni a mamit, és minden este szorongva várni a férjemet, hogyan is ér haza? Ha még hatkor sem volt itthon, tudtam baj van. Igyekeztem lefektetni a gyerekeket nyolckor, hogy ne lássák így az apjukat. Sok-sok évig nem is tudták, hogy milyen bajok vannak. Aztán egy este után, amikor komoly mínuszba került a párom, másnap nem akartam tovább élni. Annyira fáradt, és kimerült voltam testileg-lelkileg, az élet csalódása olyan pofont adott, hogy ezúttal úgy éreztem, nem tudok felállni. Édesanyám mondogatta, hogy imádkozzak, menjek az Úrhoz, de emlékszem aznap kiabáltam, hogy hagyjon békén.

Volt egy világi barátom a gimnáziumi éveim alatt, Kincs Laci, akivel nagyon jól megértettük egymást, de mivel ő zenész volt, ivott, szipuzott (akkoriban ez volt a drog), és emiatt fájó szívvel, de elhagytam. Utána ismertem meg a férjemet, sőt az esküvőnkön is ott volt. Amikor ez az ember megtért, bizonyságot tett nekem, Esztivel voltam akkor terhes. Elbúcsúzott, és Svédországban lett lelkipásztor. Évekig nem is hallottam felőle. Miért érdekes ez? Mert ezen a napon, amikor végső elkeseredésemben kiabáltam az anyukámmal, magamon kívül voltam, hogy hagyjon békén az imával, Istennel, mindennel, ha van is Isten engem tutira nem szeret, egyedül Kincs Lacinak hinnék, mert látom, hogy a nagy zenész drogos fickóból mi lett, de ő meg sehol sincs, úgyhogy vége. Game over. Ekkor történt meg a csoda, mert alig hogy ezt kimondtam megszólalt a telefon: „Kincs Laci vagyok Svédországból. Isten Szentlelke minden ellenkezésem ellenére követelte, hogy most hívjalak fel. Mi a baj?” – kérdezte. Egy órát beszélt nekem, és a végére már Krisztus gyermeke lettem. Bár tértem volna meg kamaszlányként Szakács bácsi imáira, bár illeszkedtem volna be az ifibe! Nem tettem, de a megtérésem igazi volt, és mai napig Krisztus kegyelmében élek.

Miután megtértem, elkezdtem rendszeresen járni a gyülekezetbe. Isten csodálatosan előkészítette a beilleszkedésemet. Alig három hete jártam, amikor Nagy János, és felesége Zsuzsa elhívtak az otthonukba, egy házicsoportba. Bezzeg most már nagyon akartam beilleszkedni, és nagy örömmel mondtam igent, és jártam is rendszeresen. Hárman voltunk, akik még nem voltunk bemerítkezve, de éhesek voltunk az Igére. Csak pár hónap telt el, és 1991. december 15-én mindhárman itt, Budán, Kulcsár Tibor lelkipásztor által merítkeztünk be. Ádány Judittal ez a meghatározó közös élmény a mai napig szoros, és számomra kedves kapcsolatot hozott létre. Ezáltal a házicsoport által aztán szépen lassan beilleszkedtem a gyülekezetbe is, és azóta több testvérrel van szoros, és közös imakapcsolatom.

– Milyen szolgálatba kapcsolódtál be, miután a gyülekezet tagja lettél? Hogyan változtak ezek az évek során? Kaptál-e visszajelzést ezekről, ami megerősített vagy meggyengített? A gyülekezeti szolgálatokon kívül mit tartasz még szolgálatnak az életedben?

Nem kapcsolódtam be sokáig semmibe. Itthon javult a helyzet, nagymama meghalt, én boldog voltam az Úrban. A férjem vállalkozásba kezdett a 90-s évek elején, megszabadult az italtól (most már tudom, hogy átmenetileg), és szép nyugodt pár év várt rám. Hagyta, hogy járjunk a gyülekezetbe, engedte a gyerekeket is, soha de soha nem szólt érte. Sőt! Elolvasta a gyülekezeti újságban a szolgálatok névsorát, és gúnyosan megjegyezte: „Még a pohármosóknál sincs ott a neved…”. Ezt többször elmeséltem már, akik közelebbről ismernek, már unásig hallhatták. Akkor kezdtem szolgálni. Eleinte bátortalanul, bizonyságot tettem többször, és később az énekkari szolgálatot is magaménak tudhattam, bár nincs valami jó hangom, de mellettem ült Zákányné Eti, és őmellette talán nem voltam hamis, gyönyörű hangon vezetett az éneklésben.

Később Mamakört alakítottam, ez nagyon-nagyon kedves volt nekem, sajnos több okból is abbahagytam, mire újra indítottam volna, jött a Covid és elmaradt az újrakezdés. Igaz, nem tudom jönnének-e még a testvérnők, de ez most nem is opció. Mit tartok még szolgálatnak? Édesanyám sokszor elmondta, nem tenni kell, hanem lenni. Legnagyobb szolgálat a szeretet, a törődés, és Isten jó illatának lenni a világban, persze bizonyságtételekkel együtt, de ez néha nagyon nehezen megy. Ja, most legalább van módom leírni, hogy Istennek van humorérzéke. Mostanában már én mosogatom az Úrvacsorai poharakat. Ez az én nagy örömöm, ennek hiányát szégyelltem akkor, de az Úr kegyelméből mosogathatok!

2022 4 14

– Tudjuk, látjuk, Isten hogyan áldott meg gyermekekkel, hiszen itt nőttek fel előttünk. Hogyan érkeztek ők a családba? Mi lett belőlük a te szemeidben?

Igen, van három gyermekem, Isten kegyelméből meg is tértek. Nekem nem lehetett testvérem, mindig három gyereket akartam, annyira rossz volt egyedül. Amikor férjhez mentem, természetes volt, hogy gyerekeink lesznek. Ami nagyon érdekes, és szeretném is megosztani, hogy amikor az első terhességem kiderült, nagyon-nagyon szerettem volna fiút. Egyik este, bár még nem voltam megtérve, de már ismertem Krisztus szeretetét, térden állva imádkoztam fiúért. Nem is nagyon imádkoztam addig, de akkor könyörögtem. Sőt azt mondtam az Úrnak, hogy ha fiút ad, neki fogom szánni, az Ő szolgálatára akarom adni. Emlékeztem ugyanis Szakács bácsi prédikációjára Annáról, és az nagyon tetszett, és én is ezt akartam mondani. Hihetetlen, de Isten komolyan vette, amit kértem. Mai napig álmélkodom rajta, ha eszembe jut. Megszületett Tamás. Hitem szerint pedig teljes szívvel szolgálja az Urat. Hát nem csoda?! Aztán jött Eszterkém, és később a nyugalmas évek alatt megszületett Anna is. A lányaim a mai napig inkább a barátnőim is egyben. Nagyon jó a kapcsolatunk, amiért hihetetlenül hálás vagyok az Úrnak. Elfogadnak már felnőttként is olyannak, amilyen vagyok, pedig botladozom néha szülőként, emberként, sőt már nagyszülőként is.

– Kérem, hogy beszélj életed kiemelkedő próbáiról, arról, hogy hogyan és milyen élethelyzetek által tanított Isten Téged eddigi hívő életedben?

Nehéz életem volt gyerekként, fiatalasszonyként, de visszamenőleg látom, hogy minden azért volt, mert Isten magáénak akart engem. Most, életem vége felé haladva is, sok próbán megyek át. Ki tudja, talán az eddigi nehézségek edzettek meg a mostaniak túlélésére, az Úrban maradva. Sajnos a férjem vállalkozása tönkrement, és vele együtt ő is. Hat év után ismét az alkohol rabja lett, és végül is az általam könyörgött elvonó helyett elköltözött, és ma egy másik asszonnyal él. Még ebben az évben elhunyt édesanyám, illetve megszületett Lázár nevű beteg unokám. Na, ez azért némi hitbeli ingást okozott, ezt bevallom. Sokan törődtek velem a gyülekezetből, imádkoztak értem, és türelmesen viselték a rosszabb éveimet… A legnagyobb teher azonban a házasságom megszűnte volt. Utolsó pillanatokig, sőt mit tagadjam, a mai napig könyörgöm a férjem megtéréséért, hiszen minden rémség ellenére a férjem maradt, akit szerettem. Nem is akarok elválni, hiszen nincs értelme felbontani a házasságomat, de ez már hitbeli kérdés, meglátás. A férjem, és pont. Ez azért elviselhetetlen trauma, úgy ahogy van.

Lázár születése és a velünk töltött négy éve is traumatikus volt, de megtanultam újra és újra, hogy Isten szeretetének záloga nem a könnyű, gondtalan életben van, hanem a napi kapcsolatban Vele, ki tudja, ha nem így alakul az életem, nem lennék-e pökhendi: na, látjátok, így kell ezt csinálni, és akkor tutira jó lesz az élet alapon. Napról napra vezetett és vezet az Úr. Ezúttal is köszönöm a testvéreknek a hozzám való türelmét, imáit, szeretetét. Ez is egy ajándék. Nem azért voltak, vannak mellettem, mert tökéletes hívő vagyok. Nagy ajándék ez.

– Van-e kedves igéd, éneked, és miért az?

Több kedves énekem is van. A régiek közül: Szeretlek Jézusom, tudom enyém vagy. Talán meghökkentő, de mindig megérint az ún. baptista himnusz, a Feltámadt hős is. Valamiért az teljesen a szívemig hatol, bár nagyon ritkán, főleg Húsvétkor énekeljük, és sajnos sokszor akkor is dolgoztam, keveset hallom, és énekelhetem. Az újak közül, talán a Mint szarvas hűs forrás után-t szeretem a legjobban.

Kedves igém? Talán a bemerítési igém. Ennek alapján tudom elviselni a botlásaimat, és a rossz döntéseimet: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9)

– Sokszor tettél már bizonyságot a gyülekezet előtt. Ezek visszahatottak az életedre? Van most is aktuális bizonyságod?

Bizonyságtételek? Mindig nagyon izgulok, hogy azt mondjam, és csakis azt, amit Isten a szívemre helyezett. Izgulok, hogy mit fognak szólni a testvérek? Ne mondjak butaságot, ne mondjak olyasmit, ami nem áll meg, de építő legyen, és főleg őszinte. Nem a bizonyságtételeim hatnak az életemre, hanem az életem hat a bizonyságtételeimre. Nem tudok másképpen bizonyságot tenni, csak kisebb szösszenetekről, és annak feldolgozásáról az életemben. A tanítás nem az én ajándékom, de hitem szerint az őszinteség is hat. Szóval az előzőhöz még annyi, hogy abban a pillanatban, hogy a mikrofon elé állok, már nem félek. Akkor már csak befelé figyelek, és izgalom nélkül mondom el, amit Isten ad. Érdekes, amint leülök, akkor újból megrettenek, hogy rendben volt-e minden szó. Van-e most is bizonyságom? Nehéz kérdés. Nem élek meg jó napokat, nem jó egyedül, és bizony öregszem erősen. Fizikailag is, és szellemileg is, néha ezt érzem. Nem gondolkodom ilyeneken, de ha megkérnek eddig Isten az Ő lelke által mindig szólt hozzám mit is kell elmondanom.

– Köszönöm őszinte válaszaidat. Azzal az igével kívánok áldást a további életedre, amit az első Mamakörön (ami nagyon hiányzik!) olvastál fel nekünk: „Azután Eljákímot, Hilkijjá fiát nevezem ki szolgámmá, palástodat rá adom, övedet rá erősítem, és neki adom hatalmadat. Ő viseli gondját Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára teszem Dávid palotájának kulcsát. Amit kinyit, nem tudja bezárni senki, és amit bezár, nem tudja kinyitni senki. Szilárd helyre erősítem, mint valami szöget; ott lesz a díszhely atyjának házában. Őrá aggatják atyja házának minden ékességét, utódait és leszármazottait, minden apró edényt, a tálakat és mindenféle korsót.” (Ézs 22,20-24)

Ádány Judit