Isten útjai kifürkészhetetlenek – tartja a közmondás. Hívő emberek millióinak élete cáfol rá erre, de tény, hogy az sokszor nem látható előre, merre kanyarítja életünket a jó Atya. Az viszont sokszor előre borítékolható, hogy aki távolabbra költözik az anyagyülekezetétől, előbb-utóbb közelebbit keres majd. Így történt mostani interjúalanyainkkal – Szabó Leventével és Petrával – is, akik nálunk leltek új otthonra. Hogy miként kanyarodott az a bizonyos isteni út, arról olvashatunk az alábbiakban.

2022 5 01

– Kérem, hogy beszéljetek arról, hogy mikor, hol és milyen családba születtetek, kik a szüleitek, testvéreitek, hogyan és hol teltek gyermekéveitek?

Petra: 1989. június 19-én születtem Miskolcon egy többgenerációs baptista családba. Egy bátyám és egy öcsém van. Szüleimmel, testvéreimmel, nagymamámmal és az ő testvérével éltünk Miskolcon. Gyermekéveim nyugodtan és békességben teltek.

Levente: 1987 májusában születtem Budapesten egy többgenerációs baptista családba. Szüleimmel és apai nagymamámmal Zuglóban éltünk. Édesapám születésem előtt egy hónappal szívinfarktust kapott, ami miatt úgy alakult az élethelyzete, hogy gyermekéveim alatt sok időt tudtam vele eltölteni. Tíz éves koromra nagymamám és édesapám is az Úrhoz költözött és ketten maradtunk édesanyámmal. Ekkor költöztünk Rákospalotára, ahol egészen a Petrával való házasságkötésünkig éltem.

– Milyen volt a gyülekezet, ahol felnőttetek? Hogy éreztétek gyerekként majd ifjúként magatokat a gyülekezetben, milyen meghatározó élmények értek benneteket ebben az időszakban?

Petra: A Miskolci Belvárosi Baptista Gyülekezetben nőttem fel. Kiskorom óta jártam bibliakörre és gyülekezet által szervezett nyári táborokba.

Levente: Az egész család a Rákospalotai Baptista Gyülekezetbe járt. Sokan voltunk egykorú gyerekek, akikkel egészen a fiatal felnőtt korig összefonódott a sorsunk. Együtt voltunk vasárnapi iskolában, majd az ifjúsági alkalmakon, nyári táborokban. Mivel az akkori ifjúság nagy részét fiúk alkották, így a foci nagy népszerűségnek örvendett a körünkben, így az imaházi alkalmakon kívül sok időt töltöttünk focival játszótereken vagy a Városligetben.

– Hogyan történt megtérésetek, milyen út vezetett a Megváltóval való találkozásotokhoz? Hol és ki által történt a bemerítésetek?

Petra: Mivel gyülekezetben nőttem föl, természetes volt számomra, hogy Jézus meghalt a kereszten. Jó gyereknek tartottam magamat, és nem gondoltam, hogy nekem ennél többre van szükségem. Tizenhét évesen egy nyári táborban egy esti tanítás után leültem az akkori csoportvezetőmmel beszélni, és akkor jött a felismerés bennem, hogy én is bűnös ember vagyok. Azon az estén átadtam az életemet Istennek. 2008 márciusában merítkeztem be a Miskolci gyülekezetben. Bemerítő lelkipásztorom Vadon Sándor volt.

Levente: A vasárnapi iskolai alkalmakon és a nyári gyerektáborokban folyamatosan hallottam Istenről és a Bibliáról. Lényegében természetes volt számomra az, hogy létezik Isten, aki elküldte Jézust a földre, hogy nekem örök életem legyen. De ennél tovább sohasem jutottam. Nyári táborokban evangélizációs alkalmakkor egy kis szikra mindig fellángolt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. A fordulópont egy mindenki számára ismert napon történt, és ez a nap 2001. szeptember 11-e volt. Akkor kezdtem a középiskolát, és amikor hazaértem kora délután az iskolából bekapcsoltam a TV-t és egyből láttam a híreket. Abban az időpontban a nagynénémék kint voltak az unokatestvéremnél New Yorkban és így egyből életközeli lett ez az esemény. Belém hasított, hogy akár én is ott lehettem volna, és ha velem történik ez és nekem kell megállni az Isten ítélőszéke előtt, akkor mi lesz velem. Ekkor döntöttem az Úr mellett és még 2001 novemberében merített be a gyülekezet akkori lelkipásztora, Győri Kornél.

– Milyen szolgálatokba kapcsolódtatok be, miután a gyülekezet tagjai lettetek?

Petra: Miskolcon énekkarban és a dicsőítő csoportban énekeltem, és bekapcsolódtam a bibliaköri szolgálatokba. Az egyetemi évek alatt Kaposvárra kerültem, csak ritkán tudtam hazajárni. Az egyetemen csoportomban volt két hívő baptista lány, akikért nagyon hálás vagyok Istennek. Az egyikőjük a kaposvári gyülekezetbe járt, így amikor nem tudtam hazamenni Miskolcra, az ő családjával mentem el a gyülekezetbe. Munkám miatt Budapestre kerültem, ahol a rákospalotai gyülekezetbe kezdtem el járni. Itt részt vettem az énekkarban, a bibliaköri szolgálatban valamint a nyári napközis táborok szervezésében.

Levente: Az éneklés központi szerepet játszott az életemben, így bekerültem az énekkarba. Az ifjúsággal még egy-két havonta jártunk egy Veresegyházán lévő idősek otthonába, ahol egy a gyülekezetben lévő házaspár élt, és ott szolgáltunk énekléssel, versekkel, bizonyságtételekkel. Az ifjúsági alkalmakon imádságra buzdítottam a többieket, ami remek gyakorlati terepe volt annak, hogy később imaórát vezessek a gyülekezetben.

– Hogyan alakultak iskolás éveitek? Milyen szakmát tanultatok-tanultok? Hol dolgoztatok-dolgoztok világi munkahelyeiteken?

Petra: Miskolcon jártam általános iskolába, majd egyházi gimnáziumban tanultam. Öcsémet sokszor kísértem el logopédushoz, ahol nagyon megtetszett ez a szakma. Így jelentkeztem a Kaposvári Egyetemre gyógypedagógia szakra. Első év végén sikeres alkalmassági vizsgát tettem, így logopédia szakirányon folytattam tanulmányaimat. 2012-ben végeztem Kaposváron, majd a Kodolányi János Egyetemen elvégeztem a mesterképzést inkluzív nevelés tanári szakon. Egy év múlva jelentkeztem újra a Kodolányira és még a közoktatás vezetői pedagógus szakvizsgát is sikeresen elvégeztem. Az egyetem elvégzése után Budapesten a XV. kerületben kezdtem el dolgozni utazó gyógypedagógusként. Átszervezés miatt a XIV. kerületbe kerültem, ahol jelenleg is dolgozom. Sajátos nevelési igényű gyermekek logopédiai fejlesztését végzem.

Levente: A 8. osztályt már úgy kezdtem, hogy tudtam, hogy az informatikával szeretnék foglalkozni, így középiskolába is a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolába jelentkeztem, ahova fel is vettek. Érettségi után még maradtam két évet OKJ-s képzésen, majd ezután az Óbudai Egyetemre jelentkeztem mérnök informatikus szakra. Az egyetemi évek alatt kerültem diákként a Telekomhoz, ahol a tanulmányaimhoz szorosan köthető feladatokkal foglalkozhattam. Itt hat évet dolgoztam, majd egy másfél éves államigazgatásban eltöltött időszak után 2018 óta dolgozom a repülőtéren rendszermérnökként. A munkahelyi elfoglaltságok miatt az egyetemet levelező tagozaton fejeztem be Dunaújvárosban.

– Mikor és hogyan találtatok egymásra? Hogyan vezetett Titeket Isten a párválasztásban? Hol és hogyan indult közös életetek?

Együtt: 2013-ban találkoztunk először, amikor Petra eljött a Rákospalotai gyülekezetbe. Vasárnaponként és az ifjúsági alkalmakon bár találkoztunk, de a köszönésen és a kötelező beszélgetéseken kívül nem sok kommunikáció történt közöttünk. 2014 tavaszán a gyülekezet egy kis csoportja az ifjúsággal (és így velünk) együtt Szekszárdra ment szolgálni az ottani gyülekezetbe. Az alkalom utáni közös ebédnél és az azt követő városnéző sétán kezdtünk el először beszélgetni és megismerni egymást. Ezután egyre több alkalommal találkoztunk, ahol a közös beszélgetések során hamar egyértelművé vált számunkra, hogy Isten egymásnak szánt bennünket. 2014 augusztusában volt az eljegyzésünk, és 2015. július 11-én házasodtunk össze. Közös életünket Zuglóban kezdtük és továbbra is a Rákospalotai gyülekezetben folytattuk a korábbi szolgálatainkat.

– Kérem, hogy beszéljetek életetek kiemelkedő próbáiról, arról, hogy hogyan és milyen élethelyzetek által tanított Isten Titeket eddigi hívő életetekben?

Együtt: 2019 őszére megfogalmazódott bennünk az a gondolat, hogy azt a lakást, ahol élünk, adjuk el, és egy nagyobba költözzünk. Sokat keresgéltünk és sokat beszélgettünk arról, hogy mégis hol lesz az a hely, amit majd az új otthonunknak nevezhetünk. De nemcsak mi ketten tanakodtunk ezen, hanem ezt a kérdést az Úr elé vittük, és Tőle is vártuk a választ, hogy merre akar vezetni minket. Az Úr pedig egyértelműen vezetett Minket. Több olyan esemény is történt, amiben egyértelműen látszott az, hogy az Úr van mögötte:

Hirdettük a régi lakásunkat, de nem érkezett rá megfelelő ajánlat. Úgy voltunk vele, hogy ha lejár a hirdetés, akkor már nem hirdetjük meg újra, de az utolsó nap jött egy vevő, aki pont annyit ajánlott, amennyit mi szerettünk volna.

Az új ház még építés alatt állt, és nem tudtunk egyből költözni. A közelben találtunk egy albérletet, ahova ideiglenesen tudtunk menni, ráadásul az építkezés többszöri csúszása miatt is probléma nélkül tudtuk a kiköltözési határidőt tolni.

Eredetileg Budapesten belül néztünk ki egy lakást, de arra még nem tudtunk ajánlatot tenni, mert még nekünk se volt ajánlatunk. Az ajánlat beérkezésére való várakozás során, volt időnk gondolkodni, hogy vajon tényleg jó lesz-e az a lakás, amit kinéztünk. Ez idő alatt találtuk meg Pátyot és ott ugyanannyiért egy jobbat és nagyobbat kaptunk. Azt már csak utólagosan láthattuk, hogy az eredetileg kinézett lakás még a mai napig nem készült el.

Ahogyan az utolsó nap jött a vevő, mi is az utolsó pillanatban kaptuk meg a jelzett áron az új házat. Ha már másnap történt volna minden, akkor már nem tudtuk volna megvenni a házat, mert annyira felemelték az árát, hogy az már nem fért volna bele nekünk. Azóta pedig már teljesen elszálltak az ingatlanárak.

– Van-e kedves igétek, éneketek, és miért az?

Petra: Jakab 1:12: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” Ez volt a bemerítési igém, ami végigkísérte az eddigi életemet és sokszor bátorított, erősített.

Levente: Nekem nincs kimondottan kedves igeversem, viszont van két ének, ami közel áll hozzám: Az Úr irgalma végtelen és a Rejts most el. Azért szeretem ezeket, mert mindkettő arról szól, hogy Isten mennyire hatalmas és az emberi problémák és nehézségek felett áll, így bármikor tudok Hozzá fordulni.

– Hogyan kerültetek ide hozzánk, hogy érzitek, sikerült megtalálni a helyeteket, szolgálatotokat Budán?

Együtt: Egy évvel ezelőtt költöztünk Pátyra. A kiköltözéskor még tartottak a COVID miatt bevezetett korlátozások, ezért még csak online alkalmak voltak. A korlátozások feloldása után még visszajártunk Rákospalotára, de hamar kiderült, hogy ez hosszútávon nem fog működni a távolság miatt. Elkezdtük nézni, hogy milyen gyülekezetek vannak a környékünkön. Így találtuk meg a Budai Gyülekezetet. Elkezdtünk hétről-hétre járni a vasárnapi alkalmakra. Jól éreztük itt magunkat, de még nem voltunk 100 százalékosan biztosak abban, hogy valóban ide akar vezetni bennünket Isten. Az egyik vasárnapi alkalom után Kotán Béla lelkipásztor testvér megkeresett bennünket, hogy szeretne velünk beszélgetni. A beszélgetésünk után vált biztossá bennünk az, hogy Isten ide helyez minket. Úgy érezzük, hogy megtaláltuk a szolgálatainkat is, hiszen Petra csatlakozott a Felfedezők csapatához, Levi pedig az énekszolgálatba és az induló házicsoportok szervezésébe kapcsolódott be.

– Milyen terveitek vannak?

Együtt: Szeretnénk jobban megismerni a gyülekezetet. Ezen felül pedig vannak még kérdéseink a további életünkről, amire még várjuk Isten vezetését.

– Mivel ez az interjú Pünkösdkor fog megjelenni, ezért kérdésem a következő: írjatok olyan élethelyzetet az eddigi életetekből, amikor egyértelműen éreztétek a Szentlélek munkáját.

Együtt: Általánosságban el tudjuk mondani azt, hogy életünk minden lépésénél (pályaválasztás, párválasztás, munkakeresés, otthonkeresés) jelen volt Isten Szentlelke. Minden apró (már-már természetes) és nagyobb döntésünket vezette. Nem mindig azonnal vettük ezt észre, de ha visszagondolunk az elmúlt időszakra, akkor egyértelműen látjuk.

– Köszönöm válaszaitokat, és ezzel az igével kívánom Isten áldását a további életetekre: „Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsolt 37,3-5)

Ádány Judit