Radikális engedelmesség = radikális változások

„Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, amit rossznak lát az Úr: olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az Úr Izráel fiai elől.” (2Krón 33,1-2)

„Eltávolíttatta az Úr házából az idegen isteneket és a bálványokat, továbbá minden oltárt, amelyet az Úr házának a hegyén és Jeruzsálemben építtetett, kidobatott a városon kívülre. Az Úr oltárát pedig helyreállította, békeáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be rajta, és megparancsolta Júdának, hogy Izráel Istenét, az Urat tisztelje.” (2Krón 33,15-16)

Nehéz elhinni, hogy mindkét fenti igeszakasz ugyanannak a személynek a tetteit írja le. Júda királyaként messze nem olyan módon kezdte az uralkodását, ahogyan azt Isten elvárta volna. „Manassé tévelygésbe vitte Júdát és Jeruzsálem lakóit, és még gonoszabb dolgokat követtek el, mint azok a népek, amelyeket Izráel fiai elől kiirtott az Úr.” (2Krón 33,9) Emiatt pedig, mivel az Úr figyelmeztetésére sem hallgattak, ő az asszírok kezébe adta Manassét, aki a nyomorúságában megalázkodott az Úr előtt és segítségül hívta őt. Isten pedig megkönyörült rajta és adott neki egy újabb esélyt Júda trónján. Ez a bűn és a bűnből fakadó nyomorúság mélységét is megjárt uralkodó élt ezzel a lehetőséggel és radikális reformok végrehajtásával tett tanúbizonyságot arról, hogy bizony már tudja, hogy az Úr az Isten. Nincs más, aki tiszteletet és áldozatot érdemelne. A mindenható Úrnak a megismerése megadta a kellő bátorságot és elszántságot ahhoz, hogy fel merje vállalni azt a megaláztatást, hogy mindaz, amiben eddig hitt, amiért áldozatok sokaságát hozta, valójában semmit nem ér. Egy nagy rakás szemét az egész, ami csak arra jó, hogy kidobják a városon kívülre. Manassé hajlandó volt felvállalni egész népe előtt azt a hatalmas tévedést, amiben eddig élte az életét, és amibe őket is belevitte. A bűnbánata pedig nemcsak szavakban történt meg, hanem radikális reformok véghezvitelében is. És hála Istennek nem ő volt az egyetlen ember a történelem során, aki hatalmas pozitív változtatásokat vitt véghez mind a saját, mind pedig a közösség életében.

Októberben nagy hangsúlyt kap a reformációra való emlékezés a protestáns gyülekezetekben, ugyanis olyan létfontosságú változások történtek ezáltal az egyházban, amiért nem tudunk elégszer hálát adni az Úrnak.

Ha ezek nem történtek volna meg, megannyi a számunkra már a legtermészetesebbnek tűnő dolgoktól lennénk megfosztva. A legtöbben nem ismerhetnénk az üdvösség egyedüli útját, ugyanis sem a Bibliát nem olvashatnánk, sem érthető, tiszta igehirdetéseket nem hallhatnánk. Nemcsak a hatalmas élelmiszer-, rezsi- és üzemanyagárak miatt fájhatna a fejünk az anyagiak tekintetében, de még amiatt is, hogy vajon ki tudjuk-e vásárolni a szeretteinket a tisztítótűz szenvedéseiből. Nemcsak az anyagi, vagy a földi élet miatti bizonytalanság kínozna, hanem az örök sorsunkról sem lehetne semmilyen biztos meggyőződésünk. Milyen elkeserítő élet lenne ez. És persze a fentebb említett dolgokon túl is lehetne folytatni az akkori egyház működéséből fakadó, örök élet-halál kérdéseit meghatározó tévedéseket.

Dicsőség az Úrnak azért, hogy Ő elhívott olyan embereket, akik megértették, hogy valójában miről is szól Isten igéje. Ez a megértés pedig nem maradt egy nagyszerű, ám önmaguknak megtartott felismerés, hanem elszántan és bátran szót emeltek ezek mellett és az egész egyházat és abban emberek életét alapjaiban felforgató változtatásokat hajtottak végre. Ők felismerték, hogy a mindenható Istennek való engedelmesség fontosabb, mint az embereknek engedelmeskedni, vagy megmaradni a már jól kialakult dolgok kényelmében.

Az emberi életekben megnyilvánuló radikális változásra azonban nem csak a Manasséhoz hasonló ókori uralkodóknak, vagy a korai újkor római katolikus egyházában élő embereknek volt szüksége, hanem a XXI. századi keresztyéneknek is szerte a világon. Többek között a reformátoroknak is köszönhetően mi már akadályoztatás nélkül tanulmányozhatjuk az igét, hallgathatunk igemagyarázatokat és ezáltal folyamatosan növekedhetünk Isten megismerésében és ezáltal az életünkre vonatkozó akaratának a megértésében. Minden szükséges a rendelkezésünkre áll, a kérdés csak az, hogy mit kezdünk mindezzel? Az Úr nem azért íratta le és őrizte az Ő igéjét évezredeken keresztül, hogy mindössze nagyobb ismeretre tegyünk szert, vagy hogy legyen egy kimeríthetetlen beszédtémánk, hanem hogy radikális változásokat vigyen végbe az elveszett emberek életében. Hálás vagyok azért, hogy az én és valószínűleg a te életedben is véghez vitte már a legradikálisabb változást: a halálból életre hívás hatalmas változását. Ez a hatalmas változás azonban mindig csak az elindítója a radikális változások sorozatának. Manassé és a reformátorok, amikor megértették Isten akaratát minden követ megmozgattak, hogy meg is tegyék azt. Mi mennyire tesszük ezt? Mennyire merünk radikálisan engedelmeskedni a mi megváltó Urunk akaratának? Az életben vannak dolgok, amikkel óvatosan kell bánni. Miközben sózod az ételed vigyázz, nehogy túl sós legyen! Miközben cukrozod a kávédat vigyázz, nehogy túl édes legyen! Miközben pedig Istennek engedelmeskedsz, arra vigyázz, nehogy felszínes légy!!!

Vannak olyan felszólítások, amiknek könnyű engedelmeskedni; vannak, amiknek már kicsit nehezebb; és vannak olyanok is, amiket már lehetetlennek érzünk. Az Úr azonban nem állít lehetetlen feladat elé, csak olyan elé, amiért komoly erőfeszítéseket kell tennünk. A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e erre? Arra választtattunk ki, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk, ami nem fér össze a kényelmes keresztyénséggel. Radikális változásokat komoly harcok eredményeznek. Ne várjunk a körülményeink megváltozására ahhoz, hogy engedelmeskedjünk, hanem az engedelmességünkkel legyünk hatással a körülményekre! Ha te már tudod, hogy az Úr az Isten, élj eszerint és tedd, amire felszólít! Legyünk a radikális engedelmesség emberei!

Gőczi János