Amikor már folyamatban volt az épÃtési engedély megszerzése, az egyik elöljáró testvér feltette a kérdést – mindnyájunk meglepetésére: - Testvérek, hova fogjuk mi épÃteni az imaházat, amikor telkünk még nincs?
Valóban meglepő volt a kérdés, és még inkább meglepő volt az, hogy senki nem tudott rá feleletet adni. Tamaska Gyula testvér adott javaslatot: - Induljunk el, és keressünk a környéken telket, amit megvásárolhatunk.
Abban egyetértettek az elöljárók, hogy itt a környéken, hiszen itt nÅ‘ttünk fel többen is az árvaházban, ennél fogva csak ezen a környéken kÃvánunk maradni, és az új imaházat megépÃteni.
Megindult tehát a telekkeresés. Teltek a hetek, és senki nem talált eladó és megfelelő telket. Egy idő után azonban Nagy Lajos testvér szólalt meg. Jól emlékszem a szavára:
- Testvérek, hát itt járunk el évtizedek óta egy telek mellett a Köbölkút utca sarkán. Be nem látunk a telekre, mert sűrű sövénnyel van körülvéve, de épület nincs rajta. Keressük meg valahogyan, hogy ki a tulajdonosa, és próbáljuk megvásárolni. Ennél jobb helyen nem is találhatunk az imaház részére helyet!
Nemsokára meg is tudtuk, hogy ki a tulajdonos: dr. Kolba Vilmos fÅ‘orvos, a Bartók Béla út 46. szám alatt, és délután 7 óráig rendel a fogorvosi rendelÅ‘jében. Kijelöltem 3 elöljáró testvért, akikkel együtt elmegyünk a fÅ‘orvoshoz. Kértem Å‘ket, hogy úgy öltözzenek fel, ahogyan az imaházba szoktunk menni. Amikor becsöngettünk a lakásba, kijött az asszisztensnÅ‘ és közölte, hogy a rendelésnek már vége van, és Ãgy a fÅ‘orvos úr már nem fogad bennünket. Közöltem vele, hogy mi nem az orvost keressük, hanem más ügyben jövünk. MeglepÅ‘dött és bement. Néhány perc múlva kijött a fÅ‘orvos. Amikor végignézett rajtunk, kissé vonakodva, de beengedett bennünket, és egy nagy kerek asztal köré leültetett. Közölte velünk, hogy behÃvja a feleségét is, mert ennek a beszélgetésnek tanúja kell, hogy legyen. Rádöbbentem, hogy a fÅ‘orvos nyilvánvalóan arra gondol, hogy az Ãllamvédelmi Hatóság – közismert nevén az ÃVO – emberei vannak itt, és lehet, hogy el is fogják Å‘t vinni, és többé haza sem jöhet. Ez abban az idÅ‘ben gyakori eset volt. Bejött a feleségével együtt és helyet foglaltak velünk szemben. Bemutatkoztam, és közöltem, hogy mi annak a Baptista Gyülekezetnek a képviselÅ‘i vagyunk, amelyiknek az imaháza ugyancsak az Alsóhegy utcában van. Szeretnénk megvásárolni a fÅ‘orvos úr Köbölkút utca sarkán lévÅ‘ telkét, és egy imaházat épÃteni rá, mert a jelenlegi imaházunkat le kell bontani.
Nagyon meglepÅ‘dött a fÅ‘orvos, és látszott rajta, hogy a feszültsége is feloldódott, amikor kiderült, hogy nem az ÃVO-nak az emberei vannak itt. Rövid hallgatás után meg is adta a választ az ingatlanra vonatkozó kérésünkre:
- A Köbölkút utcai telkünk nem eladó. Feleségemmel együtt oda járunk ki szalonnát sütni, amirÅ‘l nem mondunk le. De egyébként is én egy hithű katolikus vagyok, és kizárnak a saját egyházamból, ha egy szektának adok telket, hogy imaházat épÃtsenek rá. A telek nem eladó!
Néhány perces csend következett. A főorvos várta, hogy felállunk és elmegyünk, de nem álltunk fel. Az elöljáró testvérek néztek rám, és várták, hogy indulunk. Azon gondolkoztam, hogy mivel tudnánk rávenni ezt a főorvost, hogy adja el nekünk a telket… és a főorvos megszólalt – de nem hozzánk, hanem a feleségéhez:
- Mama, nem ver meg az Isten bennünket, ha nem adjuk oda a telket? Az én egyházam nem épÃt templomot, ezek a szektások pedig templomot akarnak épÃteni a telkünkre. Mama… nem ver meg az Isten?
Az Úr csodálatos gondviselését éreztem a főorvos szavaiban. A feleség nem szólalt meg, de a főorvos odafordult hozzám és kérdezett: - Mit ér maguknak az a telek?
Arra gondoltam, hogy az imaház épÃtésére 400 ezer forintot tudtunk megajánlani úgy, hogy 2 év alatt kell a felajánlást letörleszteni. Legalább egy negyed részét oda tudnánk adni a telekért. Válaszoltam a fÅ‘orvosnak: - Százezer forintot tudnánk érte adni… és válaszolt a fÅ‘orvos is: - Kilencvenezer forintért a maguké, ha érvényes épÃtési engedélyt kapnak.
Mindnyájan éreztük, hogy az Úr csodálatos gondviselése ez, hiszen már a tizedet is megadta, pedignem is kértük Ãgy mienk lett a telek, és felépült rá az Imaház.
A megnyitó istentiszteleten a szószéken vannak: dr. Szakács Imre lelkipásztor,
Nagy József lelkipásztor, dr. David Hughey és Oláh Lajos lelkipásztor Csodálatos ünnepély volt az Imaház felavatása 1965. november 15-én. Nemcsak az imaterem, hanem az udvar is megtelt az ünnepre eljött testvérekkel. Az ünnepi istentiszteletre meghÃvtam dr. Kolba Vilmos fÅ‘orvos urat is. El is jött – de én a szószékrÅ‘l nem láttam, hogy Å‘ is jelen van. Valahol a karzaton tudott helyet foglalni.
Az ünneplő gyülekezet a megnyitó istentiszteleten Amikor az avató ünnepségnek vége volt, én szokásom szerint a lépcsőházban fogtam kezet a távozó testvérekkel. Amikor már majdnem mindenki elment, odajött hozzám az egyik elöljáró testvér, és arra kért, hogy menjek fel a karzatra, mert ott van még egy férfi a karzat első sorában, szembe a szószékkel, és nem jön le, csak áll, és néz a szószék felé.
Felmentem, és meglepetésemre dr. Kolba Vilmos állt ott, már csak egyedül. Odamentem hozzá, és a vállára tettem a kezem, és köszöntöttem szeretettel. Folytak a könnyei, és csak annyit mondott: - Ãldja meg magukat az Isten! – és gyorsan eltávozott.
Hiszem, hogy öröm volt a szÃvében, amikor látta, hogy szalonnasütÅ‘ telkük a jó Isten szolgálatába került a rajta felépült kápolnával.
A mi bizonyságtételünk pedig az, hogy az Úr csodásan működik és gondoskodik az Šnépéről!
dr. Szakács Imre