Jézus és a gyülekezet

Jézus földi szolgálata során keveset beszélt a gyülekezetről. Amikor tette, akkor is inkább az egyházról, azaz az eklézsiáról, a kihívottakról. Az ilyen állításokkal azonban vigyázni kell! Egyrészt számunkra a teljes Szentírás tekintély. Pál apostol szavai nem kevésbé számítanak, mint Jézus szavai, hiszen a Szentlélek által a Szentháromságisten ihlette azokat. Hasonlóan, amikor a zsidók az ószövetségi törvényeket kapták, Jézus nem vonult a háttérbe a törvények megfogalmazása során. Nem gondolja kevésbé komolyan azokat, tehát ugyanúgy az Ő szavai, ahogy az Atya és a Szentlélek szavai is, hiszen teljes az egyetértés közöttük. Másrészt Jézus nem beszélt olyan dolgokról, amikre a zsidóknak akkor nem volt szükségük. Ennek klasszikus példája a „Jézus nem beszélt a homoszexualitásról, de annál többet a képmutatásról” lózung. Ez igaz, de ez nem jelenti azt, hogy Jézus szerint a téma ma is ugyanúgy elhanyagolható. A korabeli zsidók számára ez nem volt releváns, nem hemzsegtek a homoszexuális kapcsolatok, a képmutatás viszont annál inkább.

Mégis igyekszem egy témára szorítkozni, amikor Jézus valóban az egyházról beszélt, mégpedig akkor, amikor a következő párbeszéd zajlott le: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Mt 16,13-18). Jézus azt ígéri a tanítványoknak, hogy építeni fogja az egyházat. Ennek jelentősége óriási!

A cikk terjedelmébe nem fér bele a teljes exegézis, de javaslom, hogy a kedves olvasó járjon utána, mit jelenthet a kőszikla, amiről Jézus beszél.

Fókuszáljunk most tehát arra, hogy Jézus építeni fogja az egyházat! „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) Ez azért hatalmas ígéret, mert az Atya mindössze egyetlen egyszer pihent meg és szüneteltette munkáját: a teremtés utáni hetedik napon. Azóta viszont fáradhatatlanul dolgozik. Tehát fáradhatatlanul dolgozik értem, érted, az egyházért. Folyamatosan építi azt.

Lássuk be, sokszor nem tűnik úgy, mintha folyamatosan épülne a gyülekezet. Vajon miért van ez? Se létszámban, se szentségben nem növekszünk. Küzdünk, elfáradunk, és alig látszik az eredménye. A munka hevében és a fáradságában nem vesszük észre, mennyit dolgozik Jézus. Tapasztalatom szerint ilyenkor érdemes hosszabb távra, legalább öt évre visszatekinteni. Hol voltunk akkor és hol vagyunk most? Hol mutatkozott meg Isten kegyelme? Valamint körbenézhetünk a gyülekezetben is: megtértek a gyerekek, fiatalok? Megmenekültek az emberek, akik kívülről jöttek be hozzánk? Hány házasság maradt egyben? És körbenézhetünk az egyházban (a keresztények körében) is: hány gyülekezet fejlődött? Hány jött létre?

Még ha nem is tűnik úgy, hogy folyamatosan épülne a gyülekezet, ez a feladatunk: együtt dolgozni Jézussal. Munkatársak vagyunk. Ahogy Philip Yancey mondja: az összefonódás, a közös munka már olyan mértékű, hogy alig lehet megkülönböztetni, ki mit csinál tulajdonképpen. Jézus ezt akarja! Főpapi imádságában azt mondja: „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21). Ennek eredménye pedig az lesz, hogy egyre nagyobb összhangba kerülünk Istennel és tetteink tükrözik majd akaratát. Példa előttünk Jézus és az Atya egysége: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon.” (Jn 5,19). Emberi mivoltunk miatt ehhez sosem érhetünk fel, de feladatunk, hogy Jézussal összhangban, vele együtt építsük a gyülekezetet.

Hadd idézzek egy éneket, amelyet havi rendszerességgel éneklünk: „Áldott legyen a frigy (szövetség), mely minket összeköt. Krisztus által, szeretetben.” Elég velős ez a két mondat. A köztünk lévő kötelék szövetség, ami csak Krisztus által, szeretetben lehetséges. Ha szövetség, akkor pedig nem lehet szerződés. Szerződést egy cég köt egy másikkal. Ha az egyik fél nem teljesíti a megállapodás szerinti feltételeket, a másik fél sem fogja. Ha az alkatrészt nem sikerül méretpontosan legyártani, a cég nem fog érte fizetni. A szerződésben a viszony kölcsönös: ha az egyik fél nem teljesít, a másiknak sem kötelező. A szövetségben azonban nincs ilyen opció, Isten a végsőkig kitartott népe mellett, holott az ő részük, az engedelmesség csak ritkán teljesült. Fontos, hogy szövetségi kapcsolatként tekintsünk a gyülekezetre, hasonlóan a házassághoz. Erre az egyik kedvenc illusztrációm a futballszurkolók esete. Azok a szurkolók, akiknek évről évre változik a kedvenc csapatuk, nem is valódi szurkolók. Egy igazi szurkoló mindig kitart kedvenc csapata mellett, bármi történjék is. Az igazi Fradi-szurkolók akkor is kijártak a meccsre, amikor a Fradi a másodosztályba kényszerült. Az igazi Barcelona-szurkolók most is szurkolnak a csapatnak, amikor anyagi csőd fenyegeti a csapatot, és már csak középkategóriás játékosok alkotják a keretet, ami erőteljes visszaesés az elmúlt évtizedhez képest. Bármi történjen, kitartanak a csapatuk mellett. Ilyen a szövetség. A házassági fogadalomban is ezt mondjuk: jóban, rosszban, egészségben, betegségben, boldogságban, boldogtalanságban, hűtlenül el nem hagyom.

Kérlek, légy olyan munkatárs, aki Jézus keze alá dolgozik, nem pedig hátráltatja Őt! Ő fáradhatatlanul építi az egyházat értem, érted, értünk. Tarts ki akkor is, ha éppen „másodosztályban focizik a gyülekezet”! (Azóta a Fradi már többször is magyar bajnok lett…)

Kotán Péter