„Az Úr éjfélkor érkezik!”

„Száz másodperc maradt éjfélig!” – Az Atomtudósok Közlönyében megfogalmazott jelentés negatív hangnemének oka, hogy a Végítélet Órája, 75 évvel ezelőtti születése óta, az emberiség figyelmeztetésére szolgál a világ sérülékenységéről és potenciális fenyegetettségeiről: az Atomtudósok Közlönyének tudományos és biztonsági tanácsa ezeket a veszélyeket értékeli ki minden évben és ez alapján állítja be az óra mutatóit. Az elmúlt esztendő folyamán sem csökkent a negatívumok száma, sőt az orosz–ukrán háború kitörésével és elhúzódásával, az energia- és élelmiszerválság elmélyülésével, az infláció és recesszió növekedésével inkább fokozódott a krízis. Ezért a 2023. január közepén kibocsátandó évi jelentésben a mutatók minden bizonnyal közelebb kerülnek az éjfélt jelző 12-es számhoz.

Az órát, a civilizációt fenyegető kockázatok jól ismert szimbólumát az 1940-es években hozták létre az 1945-ben megalakult Chicagoi Atomtudósok elnevezésű szervezet tagjai, az egyik atomtudós feleségének, Martyl Langsdorf ötletének alapján, aki úgy gondolta, hogy az óra a bombák kilövése/robbantása előtti visszaszámlálásra való utalással jól illusztrálhatja a tudósok célját, akik az akkori nukleáris kockázatok jelentőségére szerették volna felhívni a nemzetek figyelmét. A közlöny kiadóját ugyanis a Manhattan Projekt résztvevői alkották, akik jól ismerték az újfajta fegyverek okozta potenciális veszélyeket.

Az első évben még éjfél előtt hét perccel állt az óra mutatója, az elkövetkező években azonban a nukleáris kockázatok mellé más típusú események is csatlakoztak a fenyegetés szintjét felmérő és kiértékelő listán, például politikai kérdések, a klímaváltozás hatásai, az információs háború, vagy újabban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzet. A hidegháború csúcspontján, az 1953-as hidrogénbomba-robbantást követően az óra 2 perccel járt éjfél előtt. Innen volt még visszaút is, a kubai rakétaválság (1962) után a mutatók 7 perccel kerültek éjfél elé, majd 1991-ben, a hidegháború végén, a Szovjetunió felbomlásával, a vasfüggöny megszűnésével 17 percre sikerült visszaállítani! Azóta csak egyre közelebb és közelebb kerül az emberiség a pusztuláshoz: az okok közt szerepel a geopolitika növekvő változékonysága, a nukleáris fegyverek elterjedése és az éghajlatváltozás új, egzisztenciális fenyegetése, amelyet 2007-ben hivatalosan is tényezővé tettek a számításokban. A 75 éves hagyomány tovább él, mivel a szimbólum és az óraállítás évenkénti szertartása lehetőséget kínál a világ helyzetének felmérésére és az erről való párbeszéd folytatására.

Jack Heinemann, a Canterbury Egyetem genetikusa írja a Conversation-ön megjelent beszámolójában (ahol J. Robert Oppenheimert idézi) annak idején, az atombomba fejlesztésekor a projekten dolgozó tudósok megismerték a bűn fogalmát a munkájukkal kapcsolatban, és a tudósok felelősségét a technológiai fejlődés működtetésében.

„Ha a bomba volt az oka, hogy a fizikusok megismerték a bűnt, akkor lehetséges, hogy a többi egzisztenciális fenyegetés által – amelyek a technológiai és fogyasztási függőségünk eredményei – ismerik meg mások is ezt. Végső soron az egymással összeköttetésben álló fenyegetések természete az, amire a Végítélet Órája figyelmeztet minket!”

Több mint érdekes, hogy az atomtudósok az emberiség megmaradását fenyegető kockázatok hangsúlyozása érdekében ugyanazt a metaforát használják, mint amelyet az Úr Jézus alkalmaz, amikor az Ő visszajöveteléről beszél, mégpedig az éjfél időpontját. Az viszont lényeges különbség, hogy a tudósok nem az Isten Fia érkezését várják, hanem a földi civilizációt szeretnék megóvni a teljes összeomlástól.

Megváltónk a tíz szűzről szóló példázatában (Mt 25,1–13) beszél erről a legvilágosabban. A parabola egy izráeli menyegzőn játszódik, ahol tíz nyoszolyólány várja a vőlegény érkezését lámpással a kezében. Közülük öten (az okosak) vittek magukkal tartalékolajat, öten pedig (a balgák) nem gondoskodtak pótlásról. Mivel a vőlegény késett, valamennyien elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!” Nem nehéz azonosítani a szereplőket: a vőlegény az újra eljövő Jézus Krisztus, mi pedig lámpással a kezünkben, akik várjuk Őt. Egy másik helyen Üdvözítőnk érkezésének váratlanságát a tolvaj éjszakai tevékenységével érzékelteti. Ezzel kapcsolatban Pál apostol figyelmeztet bennünket: „Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket.” (1Thessz 5,4). S ez akkor is így van, ha azt tapasztaljuk, hogy az emberiségre egyre sűrűbb sötétség telepszik, és a Végítélet Óráján alig van száz másodperc éjfélig! „Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.” (1Thessz 5,5) Ezt hitetlen környezetünk is észreveszi, amit Péter apostol így kommentál: „Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem futtok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.” (1Pt 4,4). A világ szellemi, erkölcsi sötétsége hatást gyakorol az Isten gyermekeire is, ezért lényeges megszívlelnünk Pál apostol intését: „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg.” (1Thessz 5,6–7).

Jézus példázatában azt látjuk, hogy mind a tíz szűz elálmosodott és elaludt. A különbség nem ebben volt közöttük, hanem a hit és a Szentlélek olajának meglétéből illetve hiányából adódott. Súlyos figyelmeztetést rejtenek Urunk szavai: az utolsó időkben adventi várakozásunk közben a világot egyre jobban elborító szellemi sötétség minket is elálmosít, szunnyadásra, alvásra késztet. Ez egyéni és gyülekezeti szinten azt jelenti, hogy továbbra is végezzük a megszokott tevékenységünket, szolgálatainkat, de mindebből hiányzik az átütő erő, a Lélek ereje és valósága. Pál apostol így figyelmeztette az efezusiakat és minket is: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne legyen részetek a sötétség terméketlen cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. … Ezért mondja (Ézsaiás nyomán): ’Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus!” (Ef 5,8–14).

Amikor az Úr Jézus meggyógyította a vakon született embert szombaton, tanítványait így oktatta: „Nekünk annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem, amíg nappal van. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem tud munkálkodni.” (Jn 9,4). Fenyegető módon alkonyodik a világ felett, és egyre nő a sötétség, ezért meg kell szívlelnünk az igét: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Ef 5,15–17). Valóban, napjainkban különösen nagy vigyázásra és bölcsességre van szükségünk, hogy a még kínálkozó alkalmakat jól kihasználjuk, mert jöhetnek sokkal vészterhesebb idők, „gonoszabb” napok, amikor lehetetlen lesz missziózni, az evangéliumot hirdetni, mert oly mértékben megnövekszik a Krisztus-gyűlölet. Ezért sürgető megérteni az Úr akaratát, feltéve a kérdést: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjünk most, egyéni és gyülekezeti szinten?”

Befejezésül hadd álljon itt annak az ádventi éneknek a szövege, amelynek kezdő sora adta ennek a vezércikknek a címét:

„Az Úr éjfélkor érkezik! Halld ez intés szavát! / Mécsedben lángoljon a hit, Virrasztva készen várd! / Bár e világ nagy kétkedőn Azt véli hasztalan, / Hogy az ítélet el se jön, Vagy jóval távol van.

Az Úr éjfélkor érkezik, Ne szunnyadj hát tovább! / Bár most még csendes minden itt, Vigyázd az éjszakát! / Kegyelme még időt adott, Türelmét meg ne vesd, / Hogy mint hű szolga állva ott, Jutalmad átvehesd!” (BGyÉ 544. ének 1. és 4. vers).

Kolozs Nagy János