Első Isten, aztán a család, a gyülekezet és utána jön a többi… – hallottam sokszor ezt egyik kedves testvéremtől. Mivel mostanában a gyülekezetről, annak a mi életünkben betöltött szerepéről gondolkodunk többet, ezért erről szólnak a következő bizonyságtételek is. Pontosabban arról a gyakorlati szeretetről, amit mi, gyülekezeti tagok tudunk nyújtani egymásnak. Hálás vagyok, hogy volt miről írni, és hogy ezt meg is tették testvéreim, mert ez is egy szeretetmegnyilvánulás: Isten felé, a testvérek felé, és az utókornak is. Olvassátok ti is hálás szívvel!

 

Cselekvő szeretet

A mindannyiunk által ismert vers refrénje így hangzik: „Mindig arra a harmadikra gondolj, mert az a szeretet.” (Túrmezei Erzsébet: A harmadik)

Istenünk egyszülött Fia halála és feltámadása által földre jött a szeretet, amit mindannyian kaptuk és kapunk. Nagy kegyelemmel árad felénk, mind személyesen, mind gyülekezetileg. Ebből a szeretetből indul ki minden: a segíteni akarás, bátorítás, támogatás (lelki vagy anyagi), az odafigyelés minden formája. Megkérdezzük: hogy van a másik, milyen gondjai vannak, esetleg a családban, és tudok-e segíteni! Földi dolgok ezek, de itt élünk és ilyen nehézségek, próbák vannak a mi életünkben.

Úgy gondolom, ezen a földön első a család, ahol én különösen sokféle feladatot kaptam. Ebben a gyülekezet sokat segített nekem imában, különösen a házicsoport. A férjem betegsége kapcsán igen sok segítséget kaptam a fizikai és lelki terhek hordozásában egyaránt. Az ima sokszor megerősített, és békességet kaptam Istentől, ami az Ő kegyelme felém.

Kaptam olyan segítséget is, amikor balesetben a vállam eltört, és az operáció miatt a háztartást nem tudtam ellátni hónapokon keresztül semmilyen formában, valaki segített. Az egyik testvérnő főzött annyifélét és olyan sokat, hogy hetekig azon éltünk. Más gyülekezetből is kaptam testvéreimtől segítséget. Már úgy éreztem, hogy ingyenélő vagyok. Mindent köszönettel fogadtam.

A segítség sokszor telefonon vagy interneten jön, de jön. Az Ige szól hozzám nemcsak ebből a gyülekezetből, másokat is örömmel hallgatok, nézek, ez fontos nekem. Nagyon jó megtapasztalni az ima erejét, különösen akkor, amikor próbában vagyok, és jön a megoldás! Csak hála és magasztalás van a szívemben.

„A szeretet tékozol.” (Kierkegaard)

„Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17,17)

Bocska Róbertné Jolika

 

Szeretetünk határai és tévedései

Amíg a földön élünk, veszélyeknek és váratlan eseményeknek vagyunk kitéve, és ha bajban vagyunk, segítségre szorulunk. Tudjuk nagyon jól, hogy hova és kihez kell fordulnunk először, mégis sokszor kerülő utat választunk, és a végén, sok kudarc után fordulunk Ahhoz, aki igazán tud segíteni. Egy adventi énekben van egy mondat: „nem nagyobb a szükség, mint a segítő”. Istennél semmi sem lehetetlen, Ő mindent meg tud oldani. Ő az, aki késztet minket, hogy megtegyünk valamit.

Vannak olyan testvérek, akiknek a testi erejük fogytán van, és valamilyen segítségre szükségük van. Legjobb, ha megkérdezzük, hogy mi az, amiben támogatást kérnek. Nagyon nehéz megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy már sok munka nem úgy megy, mint régen. Meg kell tanulni, hogy valamit elfogadjunk másoktól. Ismerek nem egy olyan testvért, aki arra tanít mindenkit, hogy el kell fogadni a segítséget, ő viszont nem tud elfogadni, pedig az, aki segíteni akar, az az Úr küldötte lehet. Az elfogadáshoz alázat kell, meg kell köszönnünk, hogy az Úr gondolt ránk.

Azt nem mondom, hogy ajándékom van a takarításhoz, de sokszor megtettem, és remélem, hogy még lesz benne részem, és lesz még erőm ilyen munkához. Az előző gyülekezetben is használtam takarítási képességemet, főleg egy olyan testvérnő lakásában, aki elég panaszkodós volt, kapcsolatai nem voltak példásak, sok elégedetlenség volt benne családjával kapcsolatban is, és nem volt mindig jogos, így nem volt könnyű az élete, de azért nem ítéltem el, meghallgattam őt.

Ebben a gyülekezetben is találtam testvérnőt, akinek tudtam segíteni. A fiáékkal lakott együtt, akik a ház emeleti részében laktak, a testvérnő az alagsorban, egy pár lépcső vezetett le a lakásába, és nagyon csodálkoztam, hogy így áll a dolog. Nagyon elhanyagolt volt a lakás tisztasági állapota, de hozzá láttam a munkához. Reménytelen volt, hogy akkor délután végezzek a legalapvetőbb rendbe rakással. Nem akarom részletezni, hogy mi miatt láttam megoldhatatlannak, hogy látható legyen munkám eredménye, de azért egy dolgot leírok. Gondoltam, hogy az ablakok megtisztítása fontos lenne. A belső rész is nagyon pókhálós volt, de amikor kinyitottam a belső szárnyakat, sűrűn be volt szőve pókhálóval. Akkor már tudtam, hogy ezt csak többszöri alkalommal tudom megcsinálni valamilyen szinten. Nem rajtam múlt, hogy ez nem történt meg, mert lejött a fia, és megkérdezte, hogy mit csinálok ott, de nem volt veszélyes a hozzáállása, de amikor a testvérnő menye hazajött, ő nagyon határozottan kifejezte nemtetszését, és utána már nem mentem, mert nagyon érthető volt, hogy nem lát szívesen, megértettem az elutasítást.

Van olyan eset, amikor csak fizikai segítségre szorul valaki, de anyagilag is szükséghelyzetbe kerülhet bárki, mert megbetegszik, nem tud dolgozni, kevesebb forráshoz jut. Lehet, hogy ez kényesebb dolog, és nem is tudunk róla, hogy milyen szűkös körülmények között él. Lehet, hogy mástól értesülök erről a dologról, és úgy gondolom, hogy nem fog hiányozni az az összeg, amivel tudok segíteni valakinek. Amikor a nyugdíj mellett még dolgoztam, könnyebben tudtam adni nagyobb összeget is, de most már csak a nyugdíjam van, és az nem sok, de nem akarom bezárni a szívemet a segítségre szorulók előtt. Szeretném mindig megérteni és meglátni, hogy mi a feladatom.

Arra is kell vigyáznunk, hogy a nagy segíteni akarásunkkal ne fárasszunk másokat. Például valaki engem csupa szeretetből férjhez akart adni, és mondta és mondta az elgondolását, és ezt nehezen viseltem, és észrevette, hogy elkerülöm őt. Elmondtam, hogy miért nem akarok erről beszélni, és megértette, így visszatért a régi jó kapcsolat. Tehát az a tanulság, hogy szeretetből is követünk el hibákat.

A szeretetnyelv fajtáival is elronthatunk valamit. Hallottam egy házaspárról, ahol nem használták jól a szeretetnyelvet a másik fél felé, itt is ütközhet az elvárás és a megfelelés ténye. Mind a két fél kedvezni akart a másiknak, csak nem találták meg a megfelelő viszonyulást. Nem emlékszem már a konkrét dologra, hogy mi nem volt a helyén, de kiderült, hogy hol tévedtek, és rendeződtek a dolgok.

Egy konkrét dolgot is elmesélt valaki. Egy anyós, és egy meny közötti félreértés miatt évekig volt egy fal közöttük, szinte megmagyarázhatatlan volt. Amikor az anyós bocsánatot kért a menyétől mindenért, ami eszébe jutott, talán olyanért is, amit el sem követett, akkor ledőlt a fal, ami közöttük épült. Nem volt érthető, hogyan épült az a fal, de ott volt. Hozzá kell tenni, hogy az anyós egy szeretetre méltó nő, mégis valami nem volt a helyén. Azóta, amikor találkoznak, a meny mindig megöleli az anyósát.

Természetesen nekem is sok segítségben volt részem. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, és azoknak is, akiktől segítséget kaptam. Voltam olyan nehéz helyzetben, hogy nem tehettem meg, hogy ne fogadjam el a segítséget, mert akkor nagyon rosszul jártam volna.

Az Úr azért tanít minket, hogy jól jöjjünk ki a próbákból, és legyen életünkben látható, hogy nagy tanítómesterünk van, ezért el kell jutnunk odáig, hogy minden körülmények között engedelmeskedjünk, és menjünk a mi Mesterünk után!

Lukács Edit

 

„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.”

Számomra a gyülekezet olyan, mint egy nagycsalád. Nem telepszünk rá a másikra, de ha valamiben segítségre szorulunk, számíthatunk egymásra. Nagyon fontos az imatámogatás is, de jól jöhet a konkrét segítés is.

Én már az idősebb korosztályba tartozom. Emlékszem, hogy gyermekeink házasságkötésénél mennyire sokat segítettek sokan a gyülekezetből (főzés, sütés, jégkockakészítés, teremrendezés stb.) mindenre volt önként jelentkező. Nem kellett még segítséget sem kérni, úgy jöttek oda hozzánk és kérdezték, miben segíthetnek. Akkor még nem volt divat, hogy étteremben legyen a vacsora. Ezt közösen összefogva oldottuk meg.

Vagy a gyerektábor szervezésénél nem kellett győzködni a tanítókat, segítőket, hogy jöjjenek, szívesen végezték a feladatokat. Egy alkalommal Ádány Timi és Gulyás Csabi vállalták a gyerekek énekeltetését. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem tudnak jönni, mert egy újszülött pici babát bízott rájuk a GYEVI. Amikor ezt Zsigovics Virág meghallotta, anélkül, hogy szóltam volna neki, átszervezte a hetét, és azt mondta: Kati néni, én megyek. Pedig előtte tudatta velem, hogy: „Ne haragudjak, de az idén nem tud velünk jönni.” Most az utóbbi időben Bencsik István az, aki segítségemre sietett. Azt a villanyszerelési munkát, amit még Palikám kezdett el, azt ő fejezte be.

Ezekért a segítségekért nagyon hálás vagyok a testvéreknek is, és Istennek is. De nem csak én tudok ilyenekről beszámolni, hanem biztos vagyok abban, hogy minden gyülekezeti tag tudna példát mondani rá.

Orbán Marika néni is mondott jó pár esetet az életéből. A költözködésénél nem is tudom, hány fiatal hurcolta fel neki a cuccokat a harmadik emeletre. Egy esetben pedig istentisztelet utáni beszélgetés közben mondta, hogy holnap nagy munkába fog, a lakását fogja kifesteni. Ezt nem olyan szándékkal tette, hogy valakitől is segítséget kérjen. Másnap korán reggel mégis Gaál Juliska néniék megjelentek nála: „Festeni jöttünk!” . Még ebédet is hoztak magukkal, hogy a főzéssel ne kelljen időt tölteni. Vagy akkor, amikor valahol csendes hetet tartottak mondta: „Én még ilyen helyen sose voltam, mert a részvételi díjat nem tudom kifizetni.” Valaki ezt a gyülekezetből (Gulyás Saci) meghallotta és kifizette helyette. Ez volt élete egyetlen „nyaralása”. Amikor már nem tudott a gyülekezetbe járni gyakran mondta, ha én nem lennék, akkor teljesen elszakadt volna a testvérektől és el is felejtették volna. Ez nem igaz – válaszoltam neki – mert akkor ezt a feladatot más valakire bízta volna a jó Isten s az ugyanúgy elvégezte volna ezt a megbízást, mint én. Most is látom, hogy azok mellé az idős testvérek mellé, akik már nem tudnak eljönni a gyülekezetbe, Isten odaküld egy segítőt. Például Cifranics Győzőt, – aki már régen lépte át a gyülekezet küszöbét – Zákány Gáborra bízta. Ő közvetíti neki az istentiszteletet, látogatja, meghallgatja és segíti, ha kell.

Bódi Laci bácsi szívműtétje előtt véradásra kérték a gyülekezeti tagokat, hogy a műtétre szükséges vérmennyiség meglegyen. Rövid idő alatt három műtét elvégzéséhez elegendő vérmennyiség gyűlt össze. Az orvosok csak csodálkoztak, mert ilyet még nem tapasztaltak. Szinte megrohamozták a kórházat, és mindenki Bódi Lászlón akart segíteni. A műtét különben jól sikerült, és felépülve a munkáját is tovább tudta végezni.

Bódi Irénke néni kért segítséget, hogy amikor nekik munka miatt vidékre kellett menni, a lánya mellett tudnánk-e lenni. Akkor Ági már az ágyból sem tudott felkelni. Ezt a feladatot a testvéremmel, Erzsivel együtt végeztük évekig. Kettőnk közül valamelyikünk mindig szabaddá tudta tenni magát, ha kellett, hogy ott legyünk a beteg mellett. Élete vége felé, amikor az állapota már rosszabbodott, és kórházi ellátásra szorult, édesanyja, Irénke állandóan mellette volt. Ez adventi időszakra esett, úgyhogy a karácsonyi ünnepre nem igen tudott készülni. A jó Isten belém adta azt az érzést, hogy vigyek nekik mindent, amit karácsonykor az asztalra tudnak tenni. Mi disznóölés után voltunk, így tudtam vinni töltött káposztát, hurkát, kolbászt, süteményeket. A bejglisütésnél volt egy kis probléma, mert a tésztába könnyű volt több lisztet tenni, de mák csak annyi volt amennyi nekünk kellett volna. Így ezt a mennyiséget osztottam több felé. Talán életemben ekkor tettem a legkevesebb mákot egy bejglibe, de azért így is finom volt és meg lehetett enni. Ági lányuk pont karácsony előtt halt meg. Nagyon lesújtotta őket Istennek ez a döntése, mert erősen hittek a csodában, hogy nem veszi el tőlük egyetlen gyermeküket. Nálunk szenteste korán (5 óra körül) üljük körbe a karácsonyfát, hogy utána még legyen idő a gyerekekkel játszani. Most viszont felkerekedett az egész család, és az alkalom után elmentünk Bódiékhoz. Már nem emlékszem kinek támadt ez az ötlete. Azt sem tudom, hogy hány kocsival pontosan hányan mentünk. Nem vittünk nekik az égvilágon semmit. Csak a karácsonyi énekeket énekeltük egyiket a másik után, hogy kimozdítsuk őket abból az összetört állapotból. Ezeket sem mondtam még senkinek. Azóta viszont – Palikám halála után – pontosan tudom mit jelent a testvérek együttérzése. Az a sok telefonhívás, meg sms milyen megerősítő volt nekem is. Nem véletlen kaptuk azt a parancsot, hogy „Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal.” (Rm 12,15).

Nem tudom, másokat hogyan indít a jó Isten valamelyik testvére megsegítésére. A Bibliában sok helyen olvassuk: „és szólt az Úr”. Hát ez velem sohasem fordult elő. Egyszerűen csak egy érzés jön belém, ami nem múlik el, míg meg nem teszem. Ilyen például: látogassam meg, adjak neki ezt, vagy azt, beszéljek vele, anyagilag támogassam. Sokszor nem is akartam, hogy megtudja kitől kapta a segítséget, és egy gyereket kértem meg, hogy adja át neki, amit Isten a szívemre helyezett.

Tudom, hogy akiket név szerint megemlítettem azok sem azért segítettek, hogy a „dicsőségtáblára” felkerüljön a nevük. Egyszerűen a jó Isten indította őket erre, ők pedig csak engedelmeskedtek. Judit kért meg rá, hogy konkrét dolgokat írjak. A konkrét dolgokhoz pedig a nevek is hozzátartoznak. A jó Isten hozta létre a gyülekezetet. Az Ő szeretete köt össze bennünket. A szeretet pedig nemcsak érzésben nyilvánul meg, hanem cselekedetben is.

Kissné Kati

 

Egyre inkább tetőbontó gyülekezet?

Pár hónapja burkolóra volt szükségem – ez olyan, mintha az mondanám, hogy lottóötösre van szükségem. Szép álom, de elég reménytelen, óriási szerencse kell hozzá, hogy összejöjjön... Felújítottuk a lakásunkat nyáron, a gyülekezeten belül Csabi sógoromtól kaptunk sok segítséget ebben. De volt egy olyan helyzet, amikor a fürdőszobánkban kellett volna egy burkoló – ráadásul pont egy olyan héten, amikor külföldön voltam. Persze próbáltam az Interneten keresgélni, főleg a Facebook-on. Látta ezt a kiírásomat Kotán Béla lelkipásztorunk, és jelentkezett a munkára. Azóta is nagyon hálás vagyok neki ezért, egyből jött, szépen megcsinálta mindazt, amire szükségünk volt – ezúton is köszönöm neki!

Nemrég beszéltem a Tetőbontó gyülekezetről az istentiszteleten – mi vajon olyan barátai vagyunk egymásnak, akik vállalják a nehézségeket és a kínos dolgokat, hogy segítsenek egymásnak, mint a bibliai történetben a Jézus lábához bénultat leeresztők? Remélem, hogy egyre inkább ilyenné válunk! Még néhány példa erre a saját megtapasztalásaimból:

– Többször is volt „komatál” a gyülekezetünkben, lehetett pár hétig felváltva ebédet vinni egy-egy olyan családnak, ahová kisbaba érkezett.

– Talán sokszor nem is csak fizikai szükségleteink vannak, hanem szaktanácsra van szükségünk ebben a bonyolult világban. Például Gulyás Zsombit tapasztalataim alapján nem fárasztja, ha mobiltelefon vagy számítógép választása kapcsán kérdezek tőle, hanem inkább csillogni kezd tőle a szeme.

– Simon Dávid is sokat segített már, például amikor az egyik télen nem működött a fűtésünk – és ő jobban értett a termosztátunkhoz messziről, mint én közelről. (Dávidék éppen egyszerre két házat újítanak fel, keressétek meg őket, ha szeretnétek segíteni! De ki ne bontsátok a tetőt! )

– Az ukránoknak működtetett Menedék kapcsán is nagyon sokan mutatták be segítő szívüket. Általában elképesztően gyorsan kaptunk mindent: ágyneműt, konyhai eszközöket, bőröndöt, kabátot, főzést, szállítást és még sok egyebet. A nyelvi akadályokat is átugrotta a gyülekezet cselekvő szeretetének hangos beszéde!

– És persze a lelki segítség is nagyon fontos. Például hálás vagyok Eszter húgomnak és Csabi sógoromnak, hogy elindították, megszervezték a házicsoportunkat. Vagy például nagyon sokat jelent, hogy Ádány Misi lelki mentoromként sokszor együtt reggelizik velem.

Pont ma olvastam egy könyvben, hogy a kereszténység az első pár száz évében hogyan tudott elterjedni. Nem az segített, hogy a hívők olyan okosakat mondtak; hanem az, hogy olyan sok szeretettel segítettek: ápolták a betegeket, befogadták az egyedül hagyott csecsemőket, pénzzel és élelemmel segítették egymást és másokat.

Az elmúlt évek talán sok szempontból könnyebbek voltak gazdasági értelemben – de ha most jön a hét szűk esztendő, világítani tudnak a segítő tetteink! Egyre nagyobb szükség van Jézushoz odavívő, tetőbontó gyülekezetekre.

Sonkoly Tamás

 

Felettébb, mint ahogy mi gondolnánk…

Amikor a gyülekezetünkbe érkeztem nagyon sokat jártam ifire, és igyekeztem itt szolgálatot találni magamnak. Volt egy akusztikus gitárom, amit minden alkalommal elhoztam péntek este, hogy vagy Peti, vagy én használhassuk az éneklésben. Ez a gitár nagyon kedves volt nekem, hiszen ez volt az első hangszerem. Történt, hogy egyszer csendes hétvégére mentünk a lányokkal. A gitárt is vittem magammal abban a reményben, hogy sokat fogunk énekelni. Útközben a nagy cipekedésben egyszer csak „eldőlt a gitár” aminek következtében ketté vált és teljesen használhatatlan lett. Akkor ott a szívem is ketté tört. Akinek van hangszere tudja, hogy mennyire értékes számunkra a saját hangszerünk. Azt is nagyon sajnáltam, hogy az ifiben sem tudjuk többet használni. Új gitárra akkoriban nem volt pénzem.

Akkor és pont akkor, amikor nagy szükségem volt rá megkeresett valaki a gyülekezetből egy kis borítékkal, hogy az Úr küldi számomra egy új gitárra. Alig találtam szavakat a meghatottságtól és az örömtől. Ilyet még soha nem tapasztaltam. Kimondhatatlanul hálás voltam és vagyok mind Istennek és annak a testvéremnek, aki meglátta a szükséget és segített! Abból a pénzből megvettem az új gitáromat, és hosszú éveken át használhattuk ifin Isten dicsőségére.

Nagyné Kalán Évi